Ugrás a tartalomra

Vasúti kocsikról fűrészeltek le fűtési lengőkábeleket

Létrehozva
Minősített lopás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség két férfi ellen, akik vasúti kocsikról fűrészeltek le fűtési lengőkábeleket, ezzel pedig több mint 11 millió forintos kárt okoztak – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Kép
Illusztráció

Tizenegy millió forint értékű lengőkábelt lopott el két férfi Borsodban. A vádhatóság tájékoztatása szerint a két férfi a cselekményével további négy millió forint rongálási kárt is okozott a vasúttársaságnak.

A vádirat szerint a vádlottak 2024 decembere és 2025 márciusa között egy miskolci vasúti pályaudvaron 26 vasúti kocsit rongáltak meg. A férfiak a kocsik alján lévő fűtési lengőkábeleket fűrészelték le, amelyekből aztán kihúzták a rézvezetéket.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottakkal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.