Ugrás a tartalomra

A Nestlé bezárja diósgyőri gyárát: egyeztetést kezdeményez a város

Létrehozva
Mi lesz a diósgyőri csokigyár dolgozóival? Megszólalt a polgármester.
Kép

Az év végén befejezi a termelést diósgyőri gyárában a Nestlé Hungária. A vállalat döntését azzal indokolta, hogy az üreges csokoládéfigurák iránt az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett a kereslet, ezért az üzem kibocsátása is számottevően csökkent.

A több mint hat évtizede működő diósgyőri gyár kizárólag szezonális, üreges csokoládéfigurákat gyártott, amelyek a világ számos országába eljutottak. A Nestlé tájékoztatása szerint a gyáregység a vállalat magyarországi árbevételének kevesebb mint három százalékát, hazai gyártási volumenének pedig 0,4 százalékát adja.

A társaság közölte, hogy már július elején tájékoztatta a dolgozói érdekképviseleteket a döntésről. Ezzel párhuzamosan tárgyalásokat kezdett az üzem értékesítéséről is. A céljuk, hogy olyan befektető vegye át a gyárat, aki folytatni kívánja az édességgyártást, így a lehető legtöbb munkavállaló számára biztosítható maradjon a foglalkoztatás. A vállalat szerint az erről zajló egyeztetések előrehaladott állapotban vannak.

Felveszik a kapcsolatot a Nestlé Hungária vezetésével

A bejelentésre reagálva Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán azt írta: szomorú hírként érte a döntés, hiszen egy olyan üzem zárja be kapuit, amelyhez miskolci családok és dolgozók generációi kötődnek.

Kiemelte, elsősorban azokra gondol, akiket a döntés közvetlenül érint, és akik most a munkahelyük, illetve családjuk jövője miatt aggódnak.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy magántulajdonú vállalat üzleti döntésére az önkormányzatnak nincs közvetlen ráhatása, ezért felelőtlen ígéreteket nem kíván tenni.

A polgármester közölte: felveszi a kapcsolatot a Nestlé Hungária vezetésével, hogy közvetlen tájékoztatást kapjon a folyamatról, és megvizsgálják, milyen területeken tud érdemi segítséget nyújtani a város. Hozzátette, Miskolc két országgyűlési képviselőjével közösen azt is áttekintik, milyen lehetőségei lehetnek az önkormányzatnak és az államnak a gyár jövőjének rendezésében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.