Ugrás a tartalomra

Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti

Létrehozva
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Kép
Izraeli siker született Diósgyőrött

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán azt írta: büszkeség, hogy a város nemzetközi sporteseményeknek adhat otthont, és minden vendéget szívesen fogadnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy természetes elvárás, hogy a városba érkezők is tisztelettel viszonyuljanak Miskolchoz.

9 köbméter hulladék

A mérkőzést követően a rendőrség jelzésére a Városgazda munkatársai már az esti órákban megkezdték a közterületek megtisztítását, majd hajnalban újabb csapat folytatta a munkát. A város tájékoztatása szerint összesen közel 9 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze a stadion és Dél-Kilián térségében.

A polgármester köszönetet mondott a Városgazda és a Miskolci Önkormányzati Rendészet dolgozóinak, akik azon dolgoztak, hogy a miskolciak rendezett környezetre ébredjenek.

Tóth-Szántai József: A miskolciak nem fizetik meg a rendkívüli takarítás költségeit

Egy dolog biztos: a rendkívüli takarítás árát nem a miskolciak fizetik meg. A város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti

- írta a polgármester.

Kép
takarítás

A történtek kapcsán a polgármester a mérkőzés biztosításáról is beszélt. Mint írta, az esemény biztosítását ezúttal a Budapesti Készenléti Rendőrség látta el, ugyanakkor azt kérik a döntéshozóktól, hogy a jövőben a Miskolci Rendőrkapitányság is kapjon hangsúlyosabb szerepet a nemzetközi mérkőzések biztosításában. Véleménye szerint a helyi rendőrök városismerete és tapasztalata hozzájárulhat az ilyen rendezvények biztonságos és zökkenőmentes lebonyolításához.

Kép
izrael szurkolók

A polgármester bejegyzését azzal zárta: Miskolc továbbra is nyitott város, amely örömmel fogadja vendégeit, ugyanakkor joggal várja el, hogy azok vigyázzanak a miskolciak közös értékeire.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.
Kutyafalka lendült támadásba Lyukóvölgyben – mutatjuk, kit kell ilyenkor riasztani
MiskolcBalesetBűnügy
Külterületen támadó kutyák esetében az állatvédőknek nincs jogkörük intézkedni, hanem a hatóságokat ajánlott értesíteni.