Ugrás a tartalomra

Járvány nincs, elszigetelt esetek vannak

Létrehozva
A kormányhivatal megerősítette: előfordultak Hepatitis A-fertőzések, de nincs járvány Miskolcon. Inkább csak elszigetelt esetekről beszélhetünk, de fő az óvatosság: mutatjuk azt is, hogyan védekezhetünk a sárgaság ellen.
Kép
Illusztráció

Olvasói megkeresésekből értesültünk arról, hogy a megye több települése után Miskolcon is megjelenhetett a Hepatitis A-fertőzés. Jelzéseik alapján alig pár főről beszélhetünk. Kérdéseinkkel megkerestük a megyei kormányhivatalt, ahol megerősítették: valóban előfordultak esetek, de járványról semmiképpen sem, inkább elszigetelt esetekről beszélhetünk.

Válaszlevelükben közölték:

2025 augusztusától Borsod-Abaúj-Zemplénben, így a megyeszékhelyen is emelkedett a hepatitis A-fertőzések száma. Miskolcon több városrészben, köztük például Szirmán is igazolódtak megbetegedések.

Konkrét számadatokat nem adhat ki a hivatal, értesüléseink szerint azonban négy főről van szó Szirma esetében. Úgy tudjuk, hogy a kontaktszemélyeket is folyamatosan oltják.

A kormányhivatal tehát kizárja, hogy járvány ütötte volna fel a fejét, mindenesetre felhívja a figyelmet a védekezésre.

Mint írták, a beteget a sárgaság kezdetétől számított egy hétig el kell különíteni – fertőző osztályon vagy otthonában. A kezelőorvos minden esetet jelent a járási hivatalnak, amely felkutatja a beteggel szoros kapcsolatban állókat (pl. közös háztartásban élőket), és számukra ingyenes védőoltást biztosít, valamint 30 napos járványügyi megfigyelést rendel el.

Ha az érintettek 0–6 éves gyermekközösségbe járnak, gyermekekkel foglalkoznak, étel- vagy gyógyszerkiosztást végeznek, élelmiszert kezelnek, közétkeztetésben vagy vízműveknél dolgoznak, esetleg anyatejet adnak, a megfigyelés idejére eltiltják őket az adott tevékenységtől.

A fertőzés emberről emberre, szennyezett kézzel, tárgyakkal, étellel-itallal terjed, ezért a legfontosabb védekezés az alapos, szappanos kézmosás – különösen étkezés, dohányzás és mosdóhasználat előtt-után. Javasolt kizárólag vezetékes ivóvizet fogyasztani. Magánkutak vizét inni, abban fürdeni, kezet mosni vagy nyers zöldséget locsolni nem ajánlott. Az űrgödrös árnyékszékkel rendelkező ingatlanoknál a rendszeres, oltott mésszel történő fertőtlenítés javasolt.

Hangsúlyozták: a megelőzés leghatékonyabb eszköze az egyéves kortól beadható védőoltás, amely 10–14 nap alatt nyújt védettséget. Az oltás a fogékonyak számára javasolt, térítésköteles, és háziorvosi rendelvényre gyógyszertárban szerezhető be; a beadásról a háziorvos ad tájékoztatást.

Nagyobb forgalmú helyeken (hivatalok, üzletek, óvodák, iskolák) a kormányhivatal kézfertőtlenítők kihelyezését javasolja.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.