Ugrás a tartalomra

Alig fél óra alatt rendőrkézre került a Vasgyári piacon ruházati boltot kifosztó tolvaj

Létrehozva
A rendészet és a rendőrség közös munkája ismét eredményt hozott.
Kép
Illusztráció

Augusztus 13-án, múlthét csütörtökön 16 óra után nem sokkal érkezett a bejelentés a rendőrség tevékenységirányítási központjába arról, hogy betörés történt az Újgyőri főtér közelében található piacon.

A vasgyári járőrpáros azonnal a helyszínre sietett, és alig fél óra alatt el is fogta a tolvajt.

A rendőrség tájékoztatása szerint nagyban segítette a felderítést és az elfogást, hogy a Miskolci Önkormányzati Rendészet térfelügyeleti központjával tartották a kapcsolatot, ahol folyamatosan nyomon kísérték, merre jár a gyanúsított.

A 31 éves miskolci férfi több, üresen álló üzlet kirakatüvegét betörte, egy ruházati boltból pedig értékeket tulajdonított el.

Mint később kiderült, a férfi ellen – helyszíni bírság meg nem fizetése miatt – körözés volt kiadva, de más bűncselekmények, lopások miatt is a rendőrség látókörében volt már. A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.