Ugrás a tartalomra

Újra nyitva a miskolci reptér – három napig a legendáké a levegő

Létrehozva
Látványos repülőgépek, műrepülő-bemutatók, sétarepülés és családi programok várják az érdeklődőket a Miskolci Sportrepülőtéren. A többéves kihagyás után visszatérő Legendák a levegőben – Reptéravató rendezvény csütörtökön hivatalosan is megnyitotta kapuit. A program augusztus 20. és 22. között, mindhárom napon ingyenesen látogatható.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Hosszú kihagyás után ismét repülős rendezvénynek ad otthont az új helyre költözött miskolci repülőtér. Ahogy a mellékelt térképen is láthatjuk, a 306-os út felől közelíthetjük meg a Csorba-tó közelében található, sportgépek fogadására alkalmas területet.

A háromnapos program hivatalos megnyitóján Tóth-Szántai József polgármester arról beszélt: a város minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a repülőtér és a repülős élet ismét nagyobb szerepet kapjon Miskolcon. Méltatta a reptér megálmodóinak és működtetőinek kitartását is.

Kép
Legendák a levegőben - Reptéravató Miskolcon

– Egy olyan repülőnapot hoztak vissza Miskolcra, ami méltó a korábbi rendezvényekhez és a városhoz – fogalmazott a polgármester, arra biztatva a miskolciakat és a környéken élőket, hogy a következő napokban is látogassanak ki a rendezvényre.

Nem állnának meg a fejlesztésekkel

A Miskolci Sportrepülőtér vezetője, Drótos László a minap.hu-nak elmondta: különösen fontos pillanat számukra, hogy több év után ismét nagy közönség előtt mutathatják meg a repülőteret. Mint fogalmazott, rengeteg munka van a rendezvény megszervezésében, ezért külön öröm számukra, hogy már az első napon sok érdeklődő érkezett.

Kép
Legendák a levegőben - Reptéravató Miskolcon

A vezető szerint a miskolci sportrepülőtérként működik, ugyanakkor hosszabb távon további lehetőségeket is szeretnének kiaknázni. A pálya alkalmas lehet 10-12 személyes repülőgépek fogadására is, így akár az üzleti célú használat előtt is megnyílhatnak lehetőségek.

A következő fontos fejlesztési feladatként a hangárépítést említette, amely lehetővé tenné, hogy legalább a repülőtér saját gépeit megfelelő körülmények között tárolják.

Besenyei Péter is a levegőbe emelkedik

A háromnapos rendezvényen különleges repülőgépek egész sorát láthatja a közönség. Bemutatkoznak többek között a mintegy 300 kilométer/órás sebességre képes Shark UL gépek, valamint a magyar fejlesztésű Magnus és Altus repülők is.

Kép
Legendák a levegőben - Reptéravató Miskolcon

Augusztus 21-én, pénteken 14 órakor Besenyei Péter műrepülő-bemutatója lesz az egyik kiemelt program, szombaton pedig Rohács Tamás bemutatója várja a közönséget. A rendezvényen olyan különleges gépek is feltűnnek, mint a Messerschmitt, a Mustang, a Murphy Renegade vagy az Apollo Fox.

Szombaton AN–2-es repülésre és helikopterezésre is lesz lehetőség, emellett pedig a földön sem maradnak program nélkül a látogatók: kirakodóvásár, gyermekjátszók, katonai hagyományőrzők és Süsü, a sárkány is várja a családokat.

Kép
Legendák a levegőben - Reptéravató Miskolcon

Három nap a repülés jegyében

A kapuk mindhárom napon 10 órakor nyílnak, a rendezvényre a belépés díjtalan. A látogatók sétarepülésen és élményrepülésen is részt vehetnek, miközben testközelből ismerhetik meg a sport- és különleges repülőgépeket.

A szervezők szerint a mostani rendezvény fontos mérföldkő a Miskolci Sportrepülőtér életében. A cél azonban nem pusztán egy egyszeri repülőnap megtartása, hanem egy olyan repülőtér kialakítása, amely a sport mellett a térség turisztikai és üzleti életében is nagyobb szerepet kaphat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.