Ugrás a tartalomra

További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója

Létrehozva
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a metariális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Mercedes-Benz Miskolc mint főtámogató és a város legunikálisabb rendezvénysorozata, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közös története tovább íródik. Az együttműködés részleteit augusztus 31-én, hétfőn délelőtt sajtótájékoztató keretében ismertették a Mercedes-Benz Miskolc márkakereskedésében, Szirmabesenyő határában.

– Volt már egy együttműködésünk a Mercedes-Benz Miskolccal, amely három évvel ezelőtt kezdődött. Az elmúlt három év pozitív mérleget hozott mindkettőnknek, ezért most eljött az ideje, hogy meghosszabbítsuk ezt a szerződést további két évre – jelentette be Bíró Tibor, a CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál fesztiváligazgatója, hozzátéve: nagy örömmel vették, hogy a Mercedes-Benz Miskolc és Balogh József ügyvezető a továbbiakban is a CineFest kiemelt támogatója lesz.

Hangsúlyozta, a Mercedes-Benz Miskolc volt az első lokálpatrióta cég, amely egy nemzetközi prémiummárkát képvisel és ezzel kapcsolódott a filmfesztiválhoz. Ez a rendezvénysorozat megbecsülését is rendkívüli módon emelte.

Kép
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás

Az együttműködés az autómárka és a CineFest között kölcsönösen sikeres volt. Köszönjük, hogy a helyi kapcsolódású vállalkozás a kultúra területén ilyen jelentős támogatással tud hozzájárulni Miskolc kiemelt, nemzetközi fesztiváljához.

– mondta a fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy a magánszférából kevesebb a szponzoruk.

Közös történelem

– Egy történelmi érdekességgel készültem – kezdte köszöntőjét Balogh József, a Mercedes-Benz Miskolc ügyvezetője. – Nem is gondolnánk, hogy a filmezés és az autózás mennyire egy időben kezdődött. 1885-ben egy fiatal német mérnök, Karl Benz egy háromkerekű szekérből megalkotta a világ első autómobilját, ezzel kialakítva a Mercedes márka jogelődjét. 1888-ben pedig Louise Le Prince létrehozta az első mozgófilmet, ami 2 másodperces volt - idézte fel. 

Kép
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás

 

Elmondta, a Mercedes márka a filmek világában sok helyen feltűnik, több mint 50 ezer megjelenése volt az elmúlt évszázadban. Továbbá több mint 250 nagyfilmben szerepel autós főszereplőként.

Büszkék vagyunk rá, hogy a CineFestet támogathattuk az elmúlt három évben és ott lehettünk név szerint, mint szponzor. Igaz, hogy most két évre írjuk alá ezt az együttműködést, de nagyon bízom benne, hogy a kooperáció hosszabb lesz ennél. Nemcsak a materiális támogatásunkat, hanem egyéb síkon is hozzá tudjuk tenni az ötletünket a CineFest jövőjéhez. 

– fejtette ki a Mercedes-Benz Miskolc ügyvezetője, hozzátéve, hogy az is örömmel tölti el, hogy évről évre egyre nagyobb érdeklődésnek örvend a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. 

Felhívta rá a figyelmet, hogy már most több mint ötezer néző vásárolt jegyet az idei filmfesztiválra, amivel messze meghaladták az előzetes várakozásokat. Majd gratulált a szervezőknek.

Kép
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás

Rekordokat döntöget a CineFest

– Többek között az olyan szponzoroknak köszönhetően, mint a Mercedes-Benz Miskolc, a CineFest évről évre próbál mindig előre lépni picit, hiszen egy kulturális fesztiválnak a feladata az is, hogy egyfajta misszióként folyamatosan a saját határait tágítsa – fogalmazott Madaras Péter, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programigazgatója. 

Soha ennyi filmet nem mutattunk még be, idén 156 vetítésünk lesz a fesztiválon, ismétlésekkel együtt, amihez új helyszíneket is be kellett vonnunk. Emögött óriási munka van, hiszen egy-egy nagyjátékfilmnek a leszerződése, letárgyalása, lefordítása, illetve feliratozása is hatalmas munka.

- jelentette ki a programigazgató. 

Kép
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás

Kiemelte, a 22. CineFest új vetítőhelyszíne lesz a Tudomány és Technika Háza háromszáz fős nagyterme, ahol szintén tökéletes moziminőségben lehet majd megtekinteni a filmeket. Továbbá hét kertmozis vetítést terveznek külső helyszínen. Többek között a Csengey-kertben, a Szeleta Parkban és lillafüredi vízesésnél. Emellett rengeteg kísérőprogramot és érdekességet csempésztek a 22. CineFestbe, az idei programfüzet emiatt nyolc oldallal hosszabb, mint a tavalyi. 

Hozzáfűzte, érkezik Gáspár Sándor színművész, aki életműdíjat vehet át, és két Oscar-díjas rendező – Danis Tanovic és Kevin MacDonald (Pressburger Imre unokája) –, akik a fesztivál különdíját, az Európai Mozi Nagykövete díjat veszik át. A Pressbuger-háznál már előrehaladott állapotban van a tetőcsere, ezért Kevin MacDonald és testvére, Andrew MacDonald producer a felújított ház átadásán is szeretne részt venni majd októberben. 

Ez is érdekelhet

Környezetvédelmi vizsgálat alatt a diósgyőri áruház terve
Miskolc
Környezetvédelmi hatósági eljárás indult a régóta tervezett diósgyőri Interspar és a hozzá kapcsolódó bevásárlóközpont ügyében.
Pressburger Imrétől John Williams-en át Gáspár Sándorig – az idei CineClassics programja
MiskolcKultúraSzabadidő
Magyarország legrégebbi folyamatos filmtörténeti programsorozata, a CineClassics idén is kimagaslóan izgalmas programmal jelentkezik.
Hat hektáron égett a növényzet a Szentpéteri kapui bevásárlóközpontnál (frissítve!)
MiskolcKörnyezetHavaria
Több tűzoltóegységet is a helyszínre riasztottak hétfőn.
Új ebédlő és konyha készül a miskolctapolcai iskolában
MiskolcOktatás
A tanulók ellátása zavartalan marad.