Ugrás a tartalomra

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban

Létrehozva
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
Kép
Csodamalom Bábszínház évadnyitó 2026. Fotó: Mocsári László
Fotók: Mocsári László

Temesvári Éva Rita, a Csodamalom Bábszínház igazgatója úgy fogalmazott: az évadkezdés mindig különleges pillanat, hiszen ilyenkor a társulat egyszerre tekint vissza az elmúlt időszakra, és közösen készül arra, ami előttük áll.

Az új évad előkészítése már hosszú ideje tart. Siflis Anna, a Csodamalom Bábszínház művészeti vezetője, művészeti tanácsadója elmondta: ilyenkor azt is átgondolják, mire vágyhat a miskolci közönség, milyen mesékhez érdemes nyúlni, és kik lehetnek a megfelelő rendezők.

– Az idei évadot lassan egy éve készítjük elő. Megvizsgáljuk a társulatot, kitaláljuk, mire vágyhat most a miskolci közönség, megtaláljuk hozzá a megfelelő mesét és a rendezőket. Az évadot nagyon várjuk, és felkészülten vágunk neki – mondta.

Kép
Csodamalom Bábszínház évadnyitó 2026. Fotó: Mocsári László

A társulat az évadban hat bemutatóra készül, ezek között felújított előadások és új produkciók is szerepelnek. A közönség láthatja majd többek között a Meseládát, a Paprika Jancsi és a különös kocsonya című vásári komédiát, valamint visszatér a Titoktündér is, ezúttal kétszemélyes előadásként.

Az évadnyitón két bábszínészt is köszöntöttek. Bablena Vanda öt éve tagja a társulatnak, ebből az alkalomból virágot kapott. Mint mondta, minden évadban az új feladatokat és kihívásokat várja leginkább.

– Azért várom ezt az évadot, mert minden évadban van valami új kihívás, és ezt nagyon szeretem. Érdekes lesz egy egyszemélyes előadást ketten felújítani, ezt is nagyon várom – fogalmazott.

Kép
Csodamalom Bábszínház évadnyitó 2026. Fotó: Mocsári László

Heiszmann Ildikót is köszöntötték: a társulat tagjaként végzett negyvenéves munkáját virággal és üveg emléktárggyal ismerték el. A bábszínész arról beszélt, hogy továbbra is örömmel várja az új feladatokat, legyen szó kisebb vagy nagyobb szerepekről.

– Nagyon szeretek dolgozni, nekem nem okoz problémát, ha le vagyok terhelve. Szeretem a kisebb és nagyobb szerepeket is. A humor az én alapelemem, az Ábelesz-Kóbelesz pedig nagyon vicces, vidám előadás lesz, ezt kifejezetten várom – mondta.

Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere köszöntőjében a bábszínház különleges szerepéről beszélt. Mint fogalmazott, erről a műfajról éppen azért nehéz beszélni, mert a lényege a csoda, amelyet nem megmagyarázni, hanem megélni lehet.

– Talán ez a legnagyobb dolog, amit egy város adhat a felnövő nemzedéknek, a gyerekeknek: egy olyan hely, ahol nevethetnek, és ahol általában a jó elnyeri a jutalmát – mondta.

Hozzátette: azt kívánja, hogy az új évad legyen tele nevetéssel, meghatottsággal, kíváncsisággal és sok csillogó gyerekszemmel.

Kép
Csodamalom Bábszínház évadnyitó 2026. Fotó: Mocsári László

Temesvári Éva Rita szerint bár sok minden változhat egy bábszínház életében, a Csodamalom legfontosabb küldetése ugyanaz marad.

– Továbbra is azért vagyunk itt, hogy történeteket meséljünk, örömet adjunk és elgondolkodtassunk, valamint megmutassuk a képzelet határtalan világát – fogalmazott.

Az évadnyitó így egyszerre szólt az előttük álló munkáról, a társulati közösségről és arról a varázsról, amely miatt a bábszínház nemcsak előadásokat, hanem élményeket is ad a gyerekeknek és a családoknak.

Ez is érdekelhet

3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.