Emlékezetes szezont zártak a kerékpárosok, akik a több hónapon át tartó sorozat keretében kilenc mezőny- és hat időfutamon mérték össze erejüket.
A sűrű és színvonalas mezőnyben Fehér Dániel, a Miskolci Road Cycling Club tagja nyújtotta a legegyenletesebb és legkiemelkedőbb teljesítményt az U19-es korosztályban, így a szezon végén a miskolci sportoló emelhette magasba a bajnoki serleget. A bajnoki címért folytatott harc az utolsó versenyig kiélezett maradt és végül mindössze 1 pont döntött Fehér javára.
Fehér Dániel aranyérmes
Ez is érdekelhet
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.
Művészeti KÓStoló a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban
A Kós Károly építőipari és kreatív technikum és szaképző iskola legtehetségesebb fotósnak, grafikusnak és keramikusnak készülő tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás a Teleki Tárlat programsorozat keretében kedd délután.
Bérczes Botond Bielsko-Bialában
Egymásnak adják a „kilincset” világbajnokságokra utazó miskolci versenyzők.