Rendhagyó érzékenyítő foglalkozást tartottak a jövő vendéglátósainak. Olyan mindennapi helyzeteket gyakoroltak, mint például a helymutatás egy látássérült vendégnek, az ételek és italok felszolgálása, illetve annak megfelelő kommunikálása, hogy mi hová kerül az asztalon.
Greutter Lilla, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány kommunikációs munkatársa elmondta, a foglalkozás célja az volt, hogy a leendő pincérek és vendéglátós szakemberek felkészüljenek a látássérült vendégek fogadására.
Tudják azt, hogy ha egy látássérült betér egy étterembe, hogyan fogják őt megfelelően kiszolgálni, segíteni, és hatékonyan közreműködni anélkül, hogy zavarban lennének a helyzettől.
A látó emberek számára természetes, hogy amikor belépnek egy étterembe, körülnéznek, és megkeresik a szabad asztalt. Egy látássérült vendégnek azonban ez is kihívást jelenthet.
Vida Zoltán, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány munkatársának segítségével a diákok olyan szituációkat játszottak el, amelyekkel a vendéglátásban végzett munkájuk során vagy a mindennapokban is találkozhatnak.
Alapvetően az étteremben való közlekedés és eligazodás valamivel nehezebb látássérültként. Már az is kérdés, hogy van-e szabad asztal. Hiába van vakvezető kutyánk, azt nem tudja, hol van szabad hely. Már az is nagy segítség, ha odajön a pincér, és megkérdezi, hogyan, miben tud segíteni. Ha megmutatja, hol van egy szabad asztal, a következő nehézséget az étel- és itallap jelenti. Vannak olyan éttermek, ahol Braille-írással készült étlapokkal vagy QR-kóddal segítik a tájékozódást, így a vendég a telefonja segítségével is megismerheti a kínálatot.
Nagy segítséget jelenthet az is, ha a pincér odalép a látássérült vendéghez, és segít neki a választásban. Amikor megérkezik az étel vagy az ital, fontos, hogy elmondja, mit tett az asztalra, és hol találhatók az egyes fogások, illetve az evőeszközök és a pohár. Például jelezheti, hogy a tányér jobb oldalán van a burgonya, bal oldalán a saláta, a poharat pedig a tányértól jobbra helyezte el. Ezek látóként apróságnak tűnhetnek, és magától értetődőek, látássérültként azonban korántsem azok.
A foglalkozás célja az volt, hogy a fiatalok a látássérült emberek nézőpontjából is megtapasztalják a mindennapi nehézségeket, és a későbbi munkájuk során megfelelően tudják kezelni az ilyen helyzeteket.
A diákok szemkötő segítségével kipróbálhatták, milyen látás nélkül közlekedni, és azt is gyakorolhatták, hogyan kérjenek segítséget. Emellett a Braille-írással is megismerkedtek.
