Miskolc
Nőtt a termelés az ünnepi időszakra
A Nestlé diósgyőri csokoládé üzemében az idén a karácsonyi szezonra közel kétezer tonna terméket állítottak elő, amely több mint 25 millió csokoládéfigurát jelent. A termelés volumene 11 százalékkal nőtt 2018 hasonló időszakához képest - közölte a vállalat.
Éjféli mise szenteste
Miskolc római katolikus templomai megtelnek a december 24-e utáni éjfélkor. Így történt ez a Mindszenti templomban is.
Így ünnepelnek az ügyeletesek
December 24-én délután szellemvárossá válnak a magyar települések, az üzletek délután 2-kor bezárnak, a tömegközlekedés leáll, a családok visszahúzódnak otthonaikba ünnepelni. Bizonyos szakmákban az élet azonban nem áll meg.
Karácsonyi ajándék
Pásztor Dániel református püspökhelyettes osztja meg olvasóinkkal ünnepi gondolatait.
"Mindig meghitt a karácsonyunk"
Családom körében töltöm ezt a szent ünnepet - árulta el Simkó Csaba, az Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány osztályvezető főorvosa. - Négy gyermekem van és egy unokám, aki másfél éves. Egy orvos élete nem mindig kiszámítható, ráadásul az ünnepek előtti időszak nagyon terhelt. Ezért az előkészületekre kevés idő marad.
Ma már a gyerekről szól a karácsony
Nagyon nagy öröm látni a kisfiamon azt a boldogságot, amit a karácsonyi hangulat kelt benne. Családosként teljesen más a minősége a karácsonynak, felértékelődik - mondta Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.
Akik karácsonykor is értünk dolgoznak
Fel sem fogjuk, micsoda ajándék az, hogy a családunkkal karácsonyozhatunk. Hogy vitázhatunk azon, ki, hogyan faragná be jobban a karácsonyfát a talpba, hogy elkéshetünk a szülői vacsoráról, s hogy tojáslikőrrel koccinthatunk a fa körül. Vannak, akiknek a hivatásuk ezt nem teszi lehetővé. Akik számára nem létezik piros betűs ünnep, akik akkor is szolgálatban vannak, amikor mi a szabadnapjainkat töltjük. Így ünnepelnek a mi miskolci hőseink.
A hatodik karácsony
Az 1919-es esztendő szomorú eseményekkel teli időszak volt a város életében. A vesztes világháború okozta sokkból nehezen ocsúdott fel az ország, amely gazdasági válság, egyben belpolitikai csatározások színtere lett, ebből pedig Miskolc sem maradt ki.
Idén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat
Idén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat - közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
..., hogy mindenkinek legyen ajándék a fa alatt
Az elmúlt hetekben a Rádió M és a Cifra Palota Játszóház gyűjtést szervezett, hogy azoknak a gyerekeknek is mosolyt csaljon az arcára, akiknek kevesebb ajándék jutott a karácsonyfa alá.
„A karácsony lényege, hogy a családommal lehetek"
Miskolc közéleti személyiségei, ismert emberei osztják meg velünk, hogyan telik náluk az ünnep.
Egy doboz-egy mosoly – gyűjtés Kárpátaljára
Csaknem 500 ezer forint értékű tartós élelmiszert és gyermekjátékot adtak át a Diósgyőr Szurkolók Közössége kezdeményezésére a rászoruló magyar családoknak Kárpátalján.
Az én karácsonyom
Miskolc közéleti személyiségei, ismert emberei osztják meg velünk, hogyan telik náluk az ünnep.
MIVÍZ-botrány – januárban egyeztetnek az ügyvédi irodával
1300 lakossági ügyfél és csaknem 300 cég kapott víztartozásáról felszólító levelet Miskolcon. A fizetési felszólítást egy budapesti ügyvédi iroda küldte ki, és még csak nem is ajánlottan. Az ügyfélszolgálati irodánál ma kígyózott a sor, mert sokan olyanok is kaptak levelet, akiknek semmilyen tartozása nincs. A Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati frakciója azonnali vizsgálatot követel.
Családon belüli erőszak – összefogásra és közös fellépésre van szükség
Néhány héttel ezelőtt egy miskolci hír sokkolta a közösségi médiában a magyar embereket: egy miskolci nőt párja úgy bántalmazott, hogy az áldozat kis híján életét veszítette. Orosz Bernadett a napokban – Varga Andreával, Miskolc alpolgármesterével – nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.
„Különösen etikátlan” – azonnali vizsgálatot követel a Velünk a Város frakció
A Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület Önkormányzati Frakciója döbbenten áll az előző holdingvezetés által hátrahagyott újabb botrány előtt, és azonnali vizsgálatot követel – tájékoztatta lapunkat Simon Gábor frakcióvezető és Badány Lajos frakcióvezető-helyettes.
Rekord összegű adomány a Szeretet Sütigyárban
Minden eddiginél nagyobb összegű, egészen pontosan 802 520 forint adományt gyűjtöttek a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai a miskolci Szeretet Sütigyárban idén, advent időszakában.
Békés karácsonyt, Miskolc!
„A karácsony mindenki számára mást jelent, és valahol mindenki számára jelenti mégis ugyanazt” – fogalmaz karácsonyi üdvözletében Veres Pál, Miskolc polgármestere.
Szeretetfényt osztottak a Miskolci Gráciák
Miskolcra is megérkezett a Betlehemi Láng, fogadása alkalmából ökumenikus megemlékezést szervezett a Miskolci Gráciák Egyesülete advent negyedik vasárnapján a Minorita templomban. Ezt követően a Hősök teréről haza is vihették a Lángot a város és a megye lakói.
Így közlekednek az MVK járatai a két ünnep között
Mutatjuk, hogyan járnak az MVK járatai a két ünnep között és az újév első napjaiban.