Ugrás a tartalomra

Miskolc

Időutazás 1948-ba – újabb, teljes felvétel Miskolcról is, mozgóképeken
Miskolc
Egy kultúrtörténeti kincsre hívta fel olvasónk nemrég figyelmünket. „A bejegyzés tanúsága szerint a felvétel nemrég az USA-ban, egy családi archívumból került elő. A filmet egy Amerikában élő magyar származású orvos forgatta, az 1948-ban tett magyarországi látogatásán” – írtuk, most pedig a teljes nyersanyagot megmutatjuk, Tarnóczi József jóvoltából. Színes film, ahogy még soha nem látta!
Képgaléria
Minősített Fesztivál címet kapott az Avasi Borangolás
Miskolc
Az ország egyik legkülönlegesebb adottságú borgasztronómiai fesztiválja, az Avasi Borangolás elnyerte a Magyar Fesztivál Szövetség szakembereinek elismerését, megkapva a Minősített Fesztivál címet.

Buszsofőröket toboroz az MVK
Miskolc
Autóbusz-vezetői állásba keres jelentkezőket a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. A cég toborzót is tart november 28-án – közölte portálunkkal a városháza.

Ezt így még soha nem látta! Ilyen volt Miskolc 1948-ban, mozgóképen!
Miskolc
Egy kultúrtörténeti kincsre hívta fel olvasónk figyelmünket. A bejegyzés tanúsága szerint a felvétel nemrég az USA-ban, egy családi archívumból került elő. A filmet egy Amerikában élő magyar származású orvos forgatta, az 1948-ban tett magyarországi látogatásán.
Elindult a Roll-Mi applikáció
Miskolc
Októberben elindult a Roll-Mi applikáció, melyben Miskolc játékra invitálja a kerékpárral, rollerrel, pedeleccel vagy görkorcsolyával közlekedőket.
Korszerűbb mentőhelikopter követi a régit
Miskolc
A miskolci légimentők múlt hét szombaton vették birtokba az új mentőhelikoptert, melyben olyan repülést elősegítő rendszerek vannak melyek nagyban megkönnyítik majd a személyzet munkáját.
#mosolytfakaszt
Miskolc
A zip’s brewhouse még nyár közepén indította #mosolytfakaszt programját. Azóta minden héten kedden Borsod megyei gyermekotthonok lakóit fogadja az étterem, hogy egyrészt magas gasztronómiai élményt nyújtson a hátrányos helyzetű gyermekek számára, másrészt pedig hogy olyan életpályát mutasson számukra, ami kiszámítható jövőt biztosíthat a gondozott gyerekeknek.
Képgaléria
Lila fénnyel világították be az Avasi kilátót a koraszülöttekért
Miskolc
November 17-e a koraszülöttek világnapja, ilyenkor a világ bármelyik nagyvárosában egy-egy szimbolikus épület lila fénybe borul. A kezdeményezéshez évek óta már Miskolc is csatlakozik, így vasárnap újra lilába „öltözött” az Avasi kilátó.
Fokozatosan mérséklődik a meleg
Miskolc
A következő napokban is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Emellett fokozatosan mérséklődik a meleg, a jövő hétvégén már inkább csak 10 fok körül alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Képgaléria
Ünnepre hangolódva, kézműveskedve a miskolci termelői napon
Miskolc
A Nemzetközi Diáknap miatt a tanulóknak szóltak elsősorban a novemberi termelői nap programjai – a finomabbnál finomabb falatok, bio élelmiszerek, kézműves portékák között persze a szülők, nagyszülők válogathattak. Nehéz az Erzsébet térről üres kosárral hazatérni…
Képgaléria
Magyar dallamok a Zenepalotában
Miskolc
Miskolc zenét oktató intézményei vonultatták fel egy hangversenyen növendékeiket a magyar zene népszerűsítése érdekében. A Miskolci Tehetségnap már a negyedik volt a sorban.
Képgaléria
Borsodi éremeső a nemzetközi úszóversenyen
SportMiskolc
Ezúttal is valóságos borsodi éremesőt hozott a Kemény Dénes Városi Sportuszodában november 15-16-án megrendezett XXXII. dr. Bitskey Zoltán Emlékverseny, egyben a 25. Testvérvárosok Kupája nemzetközi úszóviadal, melyen a házigazda Miskolci Sportiskola úszói teljesítettek a legkimagaslóbban.
Képgaléria
72 gyár nyitotta meg kapuit a látogatók előtt
Miskolc
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium idén is megrendezte a Modern Gyárak Éjszakáját. Tavalyhoz képest megduplázódott a programhoz csatlakozók száma: 12 szektorból 72 gyár nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, pénteken. Ezek a hazai üzemek a legkorszerűbb technológiával működnek és a nemzetközi piacon is versenyképesek. Perényi Zsigmond, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár érdeklődését is felkeltette a Hell Energy szikszói töltőüzeme és a Hagyó Kft., így őt is körbevezették az üzemekben.
Megújult a Százszorszép Óvoda
Miskolc
160 millió forintból megújult az önkormányzati tulajdonban lévő Százszorszép Óvoda. A Serház utca 1. szám alatt kicserélték a külső nyílászárókat, külső homlokzati hőszigetelést és födémszigetelést kapott az intézmény, okos fűtési rendszert létesítettek, valamint az épület tetejére napelemes rendszert telepítettek. Energetikai felújítás zajlik még jelenleg is a Diósgyőri, a Mesevár, a Leszih Andor úti és a Napraforgó Óvodában.
Kést ragadott a rendőrséf
Miskolc
Szűcs István rendőrként dolgozik, otthon azonban lecseréli az egyenruháját egy másik viseletre, s ha nem is tesz fel szakácssapkát tökfedőként, nem bánja, ha naponta „szagot fog” ruhája, esténként ízletes és látványos vacsorát alkot családjának az asztalra.
Miskolcra ért a Startup Campus
Miskolc
Innovatív gondolkodásmódra ösztönözték a középiskolásokat is a Miskolci Egyetemen. Miskolcra ért a Startup Campus nevű országos roadshow, melyen inspiráló sikertörténeteket is bemutattak. Az eseményen elhangzott: a fiatalok számára különösen fontos az újító szemlélet, hiszen nagy részük olyan munkahelyen dolgozik majd, ami ma még nem is létezik.
Lehet még adományozni
Miskolc
Osváth Tibor és barátai ismét adományokat várnak. A Miskolci Nemzeti Színház művésze játékokra, könyvekre valót gyűjt karácsonyra. A bohócdoktorként is dolgozó színész magánemberként harmadik éve csal mosolyt a gyerekek arcára. A Miskolci Nemzeti Színház művészei létrehoztak egy Facebook csoportot "Segítsünk közösen egy mosolyért” címmel. A legnagyobb közösségi oldalon eddig több mint egymillió forint gyűlt össze.
Képgaléria
Környezettudatosságukért kaptak díjat
Miskolc
Tizenkét iskola több mint hétszáz tanulója és dolgozója vett részt az idei Mobilitási Héten megrendezett Tekerj a suliba kampányban. A kezdeményezés célja az volt, hogy minél több gyerek figyelmét felhívják arra, hogy iskolába járni nemcsak autóval lehet. Azok, akik részt vettek a programban, és biciklivel, rollerrel vagy akár gyalog jutottak el az iskolába, elismerésben részesültek a városházán.
A szakma szépségét ismerhették meg a Rendészeti nyílt napon
Miskolc
Bevetési és kutyás bemutató, önvédelmi gyakorlatok, szituációs feladatok, életmentő technikák – a rendészeti szakgimnázium növendékeinek mindennapjaiba tekinthettek be az általános és középiskolások. A nyílt napot minden évben megrendezik az intézményben, hogy felhívják az érdeklődők figyelmét a szakma szépségeire.
A mennyiségben és minőségben érkező fővárosi triplák döntöttek
SportMiskolc
A kiélezett végjátékot a végig jobban összpontosító vendégek nyerték.