Miskolc
Ingyen utazhatunk szurkolói jeggyel, ismét a megállókban áll meg a busz
Fontos, és hasznos információk a tömegközlekedéssel kapcsolatban:
Elsőszülött bölényborjú Miskolcon
Megszületett a Miskolci Állatkert első európai bölény borja. A kis bikaborjú augusztus végén jött a világra. Míg az első napokat többnyire pihenéssel töltötte, addig ma már egyre gyakrabban követi anyját és a többi felnőtt állatot. Az újszülöttel együtt így már 5 fősre gyarapodott az állatkert bölény csordája.
Új évadot hirdet a 35 éves Miskolci Mazsorett Együttes
Ismét hatalmas lendülettel kezdte az évadot a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Miskolci Mazsorett Együttes. Európa-bajnok táncosok, dobogós eredmények, előkelő vendégszereplések jellemzik a jubiláló miskolci művészeti csoport évkezdését, amelyet látványos mazsorett találkozóval koronáznak meg szeptember 22-én.
Tuzson Bence: „Miskolc jövőjét csak együtt tudjuk meghatározni”
„Nem a választásról szól egy város vezetése, hanem az elképzelésekről.” Erről is beszélt Miskolcon Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár az Avasi Gimnázium Színháztermében, a lakossági fórumon.
Kósa: elégtelenre vizsgázott az ellenzék jelöltállításból
Elégtelenre vizsgázott az ellenzék jelöltállításból – mondta a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Megújította együttműködését a Joyson és a Miskolci Egyetem
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Torma András, a Miskolci Egyetem rektora, Deák Csaba az egyetem kancellára a Joyson Safety Systems Hungary Kft. ügyvezetőjével, Kersten Bachmann-nal, szerdán délután.
Módosul a menetrend a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon
A Budapest–Hatvan vasútvonal felújításának következő fázisához igazodva, szeptember 12-től november 15-ig módosul a menetrend – tájékoztatott a MÁV.
Ziomara Morrison az Aluinvent DVTK játékosa
Az Aluinvent DVTK centere, Chanel Mokango néhány nappal ezelőtt edzés közben súlyos térdsérülést szenvedett. A kongói játékos felépülése hosszabb időt vesz igénybe, ezért a pótlásáról azonnal gondoskodni kellett. A kiváló játékerőt képviselő, női NBA (San Antonio) tapasztalattal is rendelkező, chilei válogatott Ziomara Morrison érkezik a pótlására.
Iszlai Bence a DVTK játékosa
Tapasztalt védekező középpályást igazolt a DVTK. Az egykori U21-es válogatott Iszlai Bence összesen 216 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, legutóbb a Mezőkövesd játékosa volt.
Nyári vb után, rengeteg munka előtt
A Miskolci Olimpiai Reménységek Program (MORP) által is támogatott Büki Ádám augusztus utolsó napjaiban két jelentősebb versenyen is képviselte a Miskolci Honvéd SE színeit. Ezek alapján elmondható: jó úton halad, de még nagyon sok munka vár rá.
Egyszerre valósul meg több fejlesztés a Győri kapuban
A Szinva melletti kutyafuttató paddal és szemetessel bővült. A 400 négyzetméteres területet nyáron adták át, azóta nagyobb biztonságban vannak a kedvencek. Most hat új parkolót adtak át a Miklós utcában.
Megújult mozitermek fogadják a Cinefest látogatóit
Több mint 230 millió forintból újult meg a Művészetek Háza és a Csodamalom Bábszínház. Szeptember 13-án, pénteken kezdetét veszi hazánk legnagyobb filmfesztiválja, a 16. Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál. Az esemény alkalmával több mint 120 alkotást mutatnak be a nagyközönségnek. A kiváló program mellett külön érdekesség a rendezvénynek otthont adó Béke-Art, Uránia és Zukor termek megújulása: a fejlesztéseknek köszönhetően immár kényelmesebb és szebb környezet fogadja a fesztivál látogatóit, a külföldi és hazai filmbarátokat.
Az Új lendület is biztos résztvevő
Videoüzenetben jelentette be Kopcsó Gábor közösségi oldalán, hogy az Új Lendület a Városért Egyesület mind a 19 miskolci egyéni körzetben sikeresen állított jelöltet az október 13-i önkormányzati választásokra.
"Veres Pál becsapja a választókat!"
Kibújt a szög a zsákból: Gyurcsány embere vezeti Veres Pál listáját – ismertette keddi sajtótájékoztatóján Soós Attila. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta: a megszokottól eltérően nem a polgármesterjelölt, Veres Pál vezeti jelölőszervezetének listáját. A területi választási iroda online felületére hivatalosan is felkerült képviselőjelölti listája első helyén ugyanis a Gyurcsány-párt elnökségi tagja, Debreczeni József áll.
Zöldenergiára vált a Miskolci Nemzeti Színház
A Miskolci Nemzeti Színház alapos előkészítő munka után megállapodott a MIHŐ Kft.-vel az épületegyüttes távhőszolgáltatásra csatlakozásáról. Ezzel a Miskolci Nemzeti Színház a 2020-as színházi évad kezdetére teljes egészében a város távhőszolgáltatójától kapja a közel 60%-ban megújuló, geotermikus energia alapú hőenergiát.
Erős szezont zártak a miskolci fürdők
Az esősebb nyári időjárás ellenére erős szezont zártak Miskolc fürdői. Számos családi és gasztronómiai rendezvény színesítette a strandok nyári programját, a Selyemréti Strandfürdőben pedig teljesen új sportmedencében kezdhették a szezont az úszás szerelmesei.
Kitüntetéseket adtak át az egyetemen
A Miskolci Egyetem legkiválóbb oktatói, kutatói, dolgozói és támogatói vehettek át elismeréseket az intézmény ünnepi szenátusülésén. Több mint hetvenen érdemeltek kitüntetést. Ők munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem a régió legnagyobb campusává nőtte ki magát.
Több parkoló a Bulgárföldön
Nagyobb beruházás és átalakítás nélkül sikerült 8-10 hellyel több parkolót biztosítani a Bulgárföldön.
Szó sincs ellehetetlenítésről
Kiállás az Ifjúsági Házért, a gyermekeinkért! címmel rendeztek tüntetést hétfőn délután az Ifjúsági ház előtt. A demonstráció szervezői azt nehezményezik, hogy az Ifjúsági Ház termeit átveszi az Operatív Műveleti Központ, szerintük ezzel ellehetetlenülnek a közösségek és Miskolc ikonikus intézménye is. Erről azonban szó sincs. A helyszínváltozásokat a csoportok tagjai megértették és elfogadták, a művészeti együttesek pedig zökkenőmentesen tudják tartani foglalkozásaikat.
Rendőr pisztoly lőbajnokságot rendeznek
Európa, Ázsia, az arab országok és a baltikum rendőrei mérik össze tudásukat az idei nemzetközi rendőr pisztoly lőbajnokságon.