Miskolc
Kezd összeállni Pakusza csapata
Tizenhét miskolci választókörzetben már biztosan indít jelöltet a korrupciómentességet és javuló közbiztonságot ígérő Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be Pakusza Zoltán polgármesterjelölt szerdán a Lovagi Tornák Terénél.
Fesztiválsörrel, hazai és világsztárokkal, valamint húsz koncerttel jön a Sörfesztivál
Százféle csapolt sör, tizennégy sörfőzde, tizenöt food truck autó, húsz élő koncert, négy nap – kevesebb, mint két hét múlva jön a Miskolci Sörfesztivál. Az ősz első fesztiválján két, azonos méretű színpad, a már megszokott kiváló hang és látványtechnika, valamint különleges effektek várják a fesztiválozókat, a Népkertben.
Lezárult a Színesítsük a Tiszait pályázat, nyertest hirdettek
A Tiszai pályaudvaron található hét kerítéselem megfestésére hirdetett pályázatot Miskolc önkormányzata, együttműködésben a MÁV Zrt. Miskolci Pályavasúti Igazgatóságával.
Rendkívüli közgyűlés: tovább bővítik a térfelügyeleti kamerarendszert
Rendkívüli közgyűlést tartottak szerdán, ahol a képviselők megszavazták, hogy Béres Attila színházigazgató és Szászné Pónus Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója újabb 5 évig vezetheti az intézményét. Tárgyaltak aztán arról is, hogy további több mint egy tucat helyre – például a Bábonyi bércre, a Tímár malom és az Ernye bán utcába – kerül ki térfelügyeleti kamera Miskolcon.
Kerülje el a kikapcsolást! – folytatódik a fogyasztóvédelmi kampány
Egyre tudatosabbak a fogyasztók, hat év alatt megfeleződött a közüzemi szolgáltatásokból kikapcsolt felhasználók száma. De még így is évente tízezreket kell kizárni a víz-, gáz- vagy áramszolgáltatásból tartozás miatt. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal új kiadványaiban az ilyen esetek elkerülését és kezelését segíti.
Nyárzáró grillparty az Avason
Az Avasi Kvaterka programsorozat következő rendezvényén, 2019. augusztus 31-én szombaton 17 órától újra várják a szervezők a látogatókat az avasi pincesorra, ahol egy kellemes nyáresti pikniken vehetnek részt.
Intelligens forgalomirányítási rendszert alakítanak ki Miskolcon
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP-6.4.1 azonosító számú projekt keretében 2020 őszéig olyan közúti mérő- és feldolgozó rendszert alakít ki Miskolc közúti gerinchálózatán, amely folyamatos és automatikus forgalmi mérést és feldolgozást végez majd.
Új szalonnasütő a Bulgárföldön
A régi helyére új szalonnasütő került a Bulgárföldön. Deák Bárdos Mihály, a terület önkormányzati képviselője nemcsak az eszközt vásárolta meg saját alapjából, a betonalapot is elkészíttette és a hozzá tartozó eszközöket is beszerezte. Az itt lakók sokat jártak ide korábban, de az utóbbi években már nem használták ezt a helyet, mert az egykori szalonnasütő nagyon leromlott állapotban volt.
James Bond Miskolcra jön
Az idén ötven éves James Bond remekmű, az Őfelsége titkosszolgálatában gálavetítésére, klasszikus közönségtalálkozóra és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíját átvenni érkezik Miskolca a nyolcvan esztendős George Lazenby.
Eddig csak Alakszai Zoltánt és a Fidesz-KDNP jelöltjeit vették nyilvántartásba
Hétfő estig csak Alakszai Zoltán miskolci polgármesterjöltet és a Fidesz-KDNP egyéni választókerületi jelöltjeit vette nyilvántartásba a választási bizottság az október 13-i önkormányzati választásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból.
Most már a szabadban edzhetünk a Dankó Pista utcában
Szabadtéri kondipark épült a játszótér mellé a Dankó Pista utcában. Így amíg a gyerekek játszanak, a szülők akár edzhetnek is.
Pikniket rendeztek a Népkertben
A II. Miskolci Piknik egész vasárnap várta a különleges ízek és kiváló borok szerelmeseit.
„Kalapozással” kezdték a kampányt Veres Pál és balliberális támogatói
A miskolciakkal fizettetné meg kampányát a magát függetlennek mondó Veres Pál, aki az őt támogató gyurcsányista pártok képviselőivel együtt lépett színpadra szombaton. A Szinva-teraszon mintegy 300-400 fő előtt beszélt programjáról és kért pénzbeli adományokat kampányához a Szinva Városáért Egyesület színeiben ringbe szálló Veres. A Velünk a Város balliberális pártok alkotta „civil szervezet” 19 képviselőjelöltjéből hárman el sem mentek a kampánynyitóra.
Jókai, a mesés lakótelep
A jóízű történet egy „ládikából” kerül elő a Jókai Szombaton az árnyas fák tövében a Sebaj Színház előadásában. A tapsot követően nemcsak a mesét, hanem az egész délutánt véleményezik a gyerekek:
Gázolás miatt késnek a vonatok a miskolci vonalon
Gázolás miatt késések várhatók szombat este a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon – közölte a Mávinform a közösségi oldalán.
Kósa: elsőként Alakszai Zoltán adta le a szükséges támogató aláírásokat
A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjei közül elsőként a miskolci Alakszai Zoltán adta le a szükséges támogató aláírásokat – tudatta Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szombaton, a kampány első napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Programot hirdetett a Munkáspárt miskolci polgármesterjelöltje
Biztos munka, biztos jövedelem, biztos jövő – ezek Fülöp József Istvánné programjának főbb pontjai, amiket részletesen szombati sajtótájékoztatója keretében ismertetett a munkáspárti polgármesterjelölt.
Együtt a csapat – a Fidesz-KDNP jelöltjei is összegyűjtötték a szükséges aláírásokat
Alakszai Zoltán polgármesterjelölt mellett a Fidesz-KDNP mind a 19 egyéni képviselőjelöltje is már az első napon összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlásokat.