Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
Jövőre is az élvonalban játszik a DVTK!
SportMiskolc
Az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában hazai pályán játszott a DVTK az Újpest ellen. Az első félidőben Tajti Mátyás góljával a DVTK szerzett vezetést. A második félidőben az idő előrehaladtával egyre inkább döntővé vált a DVTK fölénye, amit segített egy újpesti piros lap is. A csereként beállt saját nevelésű Korbély Kristóf góljával eldőlt a találkozó, és a bennmaradás kérdése is. Florent Hasani találata már "csak" az örömünnepet indította be.
Képgaléria
Majálist tartottak Hejőcsabán, a kastély parkjában
Miskolc
Kastély majális elnevezést kapta az a rendezvény, ami a Bárczay Kúria udvarán várta főleg a gyerekeket egy kis könnyed közös szórakozásra. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház már évek óta virágzik, most vasárnap virágcsomagot is ajándékoztak az első ötszáz helyszínre érkezőnek.
Gasztrokalanddal egybekötött könyvbemutató és várlátogatás
Miskolc
A középkorba repítették vissza azokat a látogatókat, akik a Diósgyőri vár gasztrokalandjára jelentkeztek szombaton. Most nemcsak tárlatvezetés volt, hanem középkori étkek vacsorája és egy ehhez kapcsolódó könyvnek a bemutatása.
Képgaléria
Huszadik születésnapját ünnepelte a Zsongó Lillafüred
SportMiskolc
Idén még a belvárosba is szerveztek programot a sport jegyében, de a lillafüredi helyszíneken ismét bemutatkozhatott mintegy ötszáz sportszerető, és a folyamatosan bővülő számú sportágak közül újra választhatott a rendezvénysorozatra érkező számos érdeklődő.
Képgaléria
Jubilált az Irodalmi Fonó
Miskolc
Kereken száz irodalmi összeállítás hangzott el az elmúlt években, általában havonta egyszer a Feledy-házban. Vagyis a századikat éppen ezen a hétvégén ünnepelték meg az előadók, akik kedvenceiket idézték az egész napos összejövetelen.
Állandó készenlétben a miskolci lakások melegéért
Miskolc
Szilágyi Tibor, a MIHŐ Kft. karbantartási főgépésze kapta idén a Magyar Távhőszolgáltatásért Szakmai Díj Ezüst Emlékérmet. A távhőszakmában végzett csaknem negyven éves magas színvonalú munkásságát több alkalommal is elismerték, de ez kiemelkedik a kapott díjak közül.
Németh Szilárd: óriási a tét az EP-választáson:
Miskolc
Európát meg kell tartani európainak, Magyarországot pedig magyarnak. Az európai uniós választást előkészítő országjárás keretében Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is Miskolcon tartott előadást az uniós parlamenti választások kapcsán. Németh Szilárddal az esemény előtt beszélgettünk.
Képgaléria
Legókiállítás építési lehetőséggel együtt az Adyban
Miskolc
Egy másfélmillió legódarabból készült tárlatot nézhetnek meg az érdeklődők az Ady Endre Művelődési Házban. A kiállítás érdekessége, hogy a gyerekek hosszú órákat tölthetnek el újabb darabok, akár egyszerű mozaikok megépítésével. Közben találkozhatnak a gyűjtemény tulajdonosával is, csak ezen a hétvégén.
Képgaléria
„Európa, hazánk és Miskolc jövőjéről döntünk”
Miskolc
Teltházas lakossági fórumot tartott „Üzenjük Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani” címmel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő péntek délután a Népkerti Vigadóban.
Ítélet a tésztaüzemben történt baleset vádlottjainak ügyében
Miskolc
A Tiszaújvárosi Járásbíróság május 17-én hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik annak ellenére dolgoztatták a sértettet a meghibásodott tésztadagasztó géppel, hogy annak hibás állapotáról mindketten tudtak.
Az Euro zóna pro és kontra
Miskolc
Mi lesz veled, Euro zóna? Az euró bevezetésével kapcsolatban tartott előadást a MAB Székházban Pelczné Gáll Ildikó. Az Európai Számvevőszék tagja pro és kontra érveket sorakoztatott fel a pénzváltással kapcsolatban.
Miskolcon diplomázott Vásáry André
Miskolc
Teltház előtt adott diplomakoncertet Vásáry André. A szoprán énekes otthonosan mozog a színpadon, vizsgaelőadása előtt azonban még ő is izgult egy kicsit. Tökéletes hangjával nemcsak a közönséget, hanem a vizsgáztatókat is lenyűgözte. Ezzel megszerezve második diplomáját.
Teltházas mérkőzésen harcolhatja ki a bennmaradást a DVTK
SportMiskolc
Az utolsó lépés sikeres megtételére készül, várhatóan telt ház előtt a labdarúgó NB I záró fordulójában a DVTK. A szezon utolsó fordulója 17 órakor kezdődik, a dobogóért még harcban lévő Újpest lesz a piros-fehérek ellenfele. A tét nem kicsi, az utolsó 90 perc során biztosíthatja tagságát az élvonalban a DVTK.
Világbajnoki kvalifikációs verseny lesz Miskolcon
SportMiskolc
Világbajnoki kvalifikációs versenynek ad otthon Miskolc. Egy egészen látványos és különleges sportág mutatkozik be a városban. Kilenc ország testépítői mérik össze fizikális adottságaikat május végén. A Miskolci Egyetem Körcsarnokában 220 kategóriában mutatják meg testüket a versenyzők.
Miskolci lány a vulkánok csúcsán
Miskolc
Ahol a problémák eltörpülnek címmel tart motivációs utazási élménybeszámolót Kriván Anita miskolci hegymászó két földrész 5000 méter feletti vulkáni csúcsának a meghódításáról május 22-én a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban.
Hiánypótló mű a középkori gasztronómiáról
Miskolc
Vajon mit ettek az emberek, mielőtt megérkezett az Újvilágból a burgonya, a kukorica, a paprika és a paradicsom. Milyen konyhai eljárásokat használtak? Hogyan tálaltak? Létezett-e asztali etikett? Mindezekre a kérdésekre választ ad Lovász Emese Középkori konyha című könyve, emellett pedig számos autentikus receptet felvonultat. A kötet ebben a tekintetben úttörő vállalkozás, egyszersmind hiánypótló. A későbbi korok ízvilágával találkozunk, hiszen akkor már létezett magyar nyelvű szakácskönyv is, a középkori gasztronómiáról viszont még nem született ilyen összefoglaló mű.
Természetfilmeket vetítenek jövő hétvégén a Művészetek Házában
Miskolc
Idén immár harmadik alkalommal rendezik meg az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat május utolsó hétvégéjén. Ismeretterjesztő dokumentum- és természetfilmek ingyenes vetítésével várják az érdeklődőket. ezzel kapcsolódva a gödöllői Természetfilm Fesztiválhoz.
Anyagtudomány és űripar – apáról fiúra
Miskolc
Herman Ottó tudományos díjat kap idén Dr. h. c. Bárczy Pál és Bárczy Tamás, apa és fia. A műszaki tudományok és az űrtechnológia területén végzett kiemelkedő kutatási tevékenységük eredményeként vehették át a város tudományos elismerését.
„Mindig a szolgálat volt a legfontosabb”
Miskolc
Miskolc nagyon sokat jelent számomra, 1950 óta élek itt. Látom a város hihetetlen mértékű fejlődését, az előrelépést úgy a gazdaság, mint a közlekedés terén – mondja Nagy Alfréd, aki életútja során elért eredményei, emberi magatartása és értékrendje, valamint Miskolcért végzett munkája alapján Gálffy Ignác életműdíjat kapott.
Már az iskolában is versíráson kapták
Miskolc
Mindig is költőnek készült. Termékeny szerző, több műfajban alkot: versek, novellák, gyerekversek, mesék írója. Fecske Csaba Miskolc szellemi életének egyik meghatározó alakja, ismert és népszerű irodalmár. Munkásságáért idén PRO URBE kitüntető címet adományoz a város a költőnek.