Ugrás a tartalomra

Miskolc

Miskolcon is felsejlik a jövő
EgészségMiskolc
Megérkezett a borsodi megyeszékhelyre a da Vinci robotsebészeti eszköz.
Klasszisok és fenegyerekek - megidézték a diósgyőri kosárlabdázás hőskorát
SportMiskolc
A sportág diósgyőri illetékességű ikonikus alakjaival folytatódott a Nyitva van a pálya – Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozat szerdán, ezúttal már a polgármesteri hivatal Dísztermében.
Tesztjelleggel újraindul a ZS-s
Miskolc
A klasszikus buszjárattal egyelőre március utolsó és április első szombatján találkozhatunk, ám ha a hozzá fűzött reményeket beváltja, bevésődhet a menetrendbe.
Heteken belül újranyitnak a városrészi fiókkönyvtárak
Miskolc
A fiókkönyvtárak mellett újranyit a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár valamint a Lévay József Muzeális Könyvtár is, a Görgey utcai központi épületben pedig visszaáll a teljes nyitvatartási rend. 
Az FBI is segítette a miskolci rendőröket egy rablás feltételezett elkövetőjének elfogásában
BűnügyMiskolcVilág
A részleteket egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtök reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Zsolcai kapui épületében.
Még egy hónapig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról
Miskolc
Május 22. a határidő és a felajánlás csupán néhány percet vesz igénybe - írja a NAV közleménye. 
MiNap-indító (2023.03.23.) - időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Az időjárásra csütörtökön sem lehet panasz, jön a MiNap-indító a részletekkel. 
Virágok Vilmának a víz világnapján
KörnyezetMiskolc
Tavaszi virágültetésen vettek részt a perecesi óvodások a Vilma-forrásnál a víz világnapján, ahová immár hagyományosan a választókerület önkormányzati képviselője, Bazin Levente szállítja az új virágokat. 
Dobrev Klára a brit Munkáspárt vezetőjével találkozott Londonban
Miskolc
A brit Munkáspárt vezetőjével, Sir Keir Starmerrel találkozott Londonban, a parlament épületében a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke szerdán.
Folyamatosak az egyeztetések, de egyelőre csöndes a Diósgyőri vár környéke
Miskolc
A munkálatok néhány hete álltak le, mivel nem érkezett meg a szükséges kétmilliárd forint a tornyok megerősítésére. Az önkormányzat folyamatosan keresi a megoldást, de a kormányzat illetékesei egyelőre türelemre intik a helyhatóságot.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Mutatjuk az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi történéseit.
Újabb komposztkereteket osztottak ki a Városházán
KörnyezetMiskolc
Ezúttal harmincan igényeltek speciális faládát. 
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Miskolc
A Miskolci Állategészségügyi Telep következő nyílt napját 2023. március 25-én, szombaton, 10 és 14 óra között tartja a Fonoda u. 16. szám alatt.
Két keréken Krisztiánért!
Miskolc
Jótékonysági motoros és biciklis felvonulást tartanak Miskolcon április 8-án két nemes cél érdekében.
Párbeszéd: a tájban kell megtartani a vizeket
Miskolc
A tájban kell megtartani a meglévő vizeket - mondta a víz világnapja alkalmából rendezett szerdai, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.
Négydé színház és jóslástan a MÜHA kávézóban
KultúraSzabadidőMiskolc
Egészen különleges élményt nyújtott a vendégeknek Harsányi Attila Jászai-díjas színművész hétfőn este a Truváj és Trécs második eseményén. Ráadásul a művésztől sokan megtudhatták azt is, mi vár rájuk a jövőben.
Bárki lehet toleráns hős
OktatásMiskolc
Kilencedikes és tizedikes tanulóknak tartottak játékos képzést az előítéletek és a diszkrimináció felszámolásáért a Nyitott Ajtó Baptista Szakképző iskolában a Hős Iskola Program keretében, azzal a céllal, hogy képesek legyenek felismerni az ilyen helyzeteket és tenni az ezeket kísérő társadalmi közöny ellen.
Újabb parkolóhelyek épültek a Győri kapuban
Miskolc
A huszonkét új parkolóhely az árvízi emlékmű és a Korona üzletház közötti területen létesült, a beruházás mintegy hétmillió forintból valósult meg.
Egy perc Miskolc
Miskolc
A város legfrisebb hírei egy percben.