Miskolc
A Fidesz nem tart központi ünnepséget október 23-án
A kormánypártok idén nem tartanak központi ünnepséget, helyi, választókerületi szinten lesznek majd megemlékezések a 66 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről – mondta a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Megmentenék a Barlangfürdőt – a turisztikai vállalkozásokkal közösen keres megoldást a város
Közösen dolgoznak ki megoldást a rezsidíjak brutális drágulása miatt bezárt Barlangfürdő esetleges újranyitására és működtetésére a miskolci önkormányzat, a Miskolc Holding Zrt. szakemberei és a miskolctapolcai turisztikai vállalkozások képviselői - tájékoztatott kedd reggeli közleményében a polgármesteri kabinet sajtó- és kommunikációs osztálya.
Fricz Tamás megfejtette, mivégre ez a nagy hadakozás
Ukrajnának, vagy más szomszédos országnak támadhatnak "negatív gondolatai" irányunkban, ezért kell az "elrettentő erejű" hadsereg - játszik el a gondolattal a kormányközeli politológus.
Családi összjátékra hív a Herman Ottó Múzeum
Új, kreatív játékra hívja a családokat a Herman Ottó Múzeum. Készítsék el saját, egyedi lapozójukat a Pannon-tenger és a dinoszauruszok világáról!
Árnyékot vetett, kivágta
A felsőzsolcai férfinak nem tetszett, hogy a szomszéd tujái árnyékolják az udvarát.
Őrizetben a népkerti támadó
Bűncselekmény lett egy telefon-kölcsönkérésből Miskolcon - számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Szemétszedés a Kisavas második sora végén
A Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület október 22-én szombaton a júliusihoz hasonló szemétszedési kampányt rendez a Kisavas második sor végén - írja hétfőn kiadott közleményében a városháza.
A megélhetési félelemre élelemmel felelnek
Kedden, szerdán és csütörtökön a város több pontján is átveszik a felajánlott élelmeket. A tavaszi mellett az őszi tartós élelmiszer-gyűjtésre a Vöröskereszt és a Miskolci Egyetem már sokadik alkalommal kerít sort.
Megidéződhet a valaha volt diósgyőri nehézipar fénye
Néhány évvel ezelőtt merült fel, hogy emlékmű létesüljön a két és fél évszázados múltra visszatekintő miskolci-diósgyőri kohászatnak és acélgyártásnak. Aztán ehhez kiváló apropót kínált az éppen kerek évforduló, az 1770 és 2020 között eltelt 250 esztendő. Csakhogy az időközben kitört világjárvány gátat szabott a folyamatnak.
Hiányzik a bizalom a jelenlegi kormány felé - Interjú Szűcs Tamással
Egyre magasabb sebességfokozatba kapcsolnak a már hónapok óta tartó tanár és diák tüntetések országszerte, amelyek egyik ikonikus helyszínévé vált Miskolc. Hogy ez mennyire köszönhető azoknak az eseményeknek, amelyek országos visszhangot is kiváltottak – lásd Dezsőfi György, a miskolci Herman Ottó Gimnázium egykori igazgatóhelyettesének felmentését posztjából -, és mennyire annak, hogy itt él a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi elnöke, jelenlegi regionális ügyvivője Szűcs Tamás, aki ezen demonstrációk aktív szervezője, azt nem tudom. Tény azonban, hogy egymást érik a különböző aktivitások: néma tüntetés, közösségi éneklés, petíció átadás, élőlánc a Földes Ferenc és a Herman Ottó Gimnázium közé, hogy csak néhányat említsünk. Addig ütik a vasat, amíg meleg, máris elértek változásokat, de hosszú még az út. Hogy milyen eredmény elérése esetén mondanák azt, hogy elérték a céljukat, erről beszélgettünk Szűcs Tamással.
Nem változik a hulladékszállítás rendje a négynapos hosszúhétvégén
A BMH Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a hulladékszállítás rendje október 31-én és november 1-jén nem változik.
Dobogós lett az MVK csapata
Az MVK Zrt. a harmadik helyezést érte el a Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyén, melyet már hatodik alkalommal rendeztek meg Felsőtárkányban, az elmúlt hétvégén - tájékoztatta szerkesztőségünket a közlekedési vállalat hétfőn.
Közösségi munkával szépült meg a Kisavas egy része
A pincetulajdonosok az önkormányzattal és a Miskolci Városgazda Kft-vel együttműködésben szépítették meg szombaton a Kisavas első sorát és annak környezetét.
Minőségi ételek, minőségi programok az októberi Termelői Napon
Az élelmezés világnapján rendezték meg az októberi termelői vásárt.
Épületszigetelési programot sürget az LMP
Épületszigetelési program kidolgozását javasolja az LMP évi 600 milliárd forintos kerettel - erről a párt társelnöke beszélt vasárnapi online sajtótájékoztatóján a pártja által indított zöld konzultáció részeként.
A mélyvölgyi pincékben ismerkedtek a Bükki borvidékkel
Hazai vizekre evezett szombaton az Avasi Kvaterka, a rendezvény látogatói a Bükki borvidék borait kóstolhatták meg.
Miskolci szőlőből miskolci bort!
Zseniális adottságok jellemzik a Bükki borvidéket a lapunknak nyilatkozó borász szerint, de hiába a több mint 17 ezer hektár, nagyrészt első osztályú ültetvényhely - a korábbi aranykor talán már soha nem tér vissza.
Akkor és most…: Az ügyvédi kamara egykori székháza
Mindkét felvételen a Szemere és a Kandia utca impozáns sarokháza látható.
Újra mesterképzésekkel várja a hallgatókat a Miskolci Egyetem
Az intézményben négy kar is hirdet mesterképzéseket a 2023. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban.
Megszületett a tízedik újszülöttek parkja az Avason
A parkban összesen negyvenhárom fát ültettek el, ennyi gyerek született az elmúlt évben az avasi hetes számú választókerületben.