Ugrás a tartalomra

Miskolc

Szülinapot ünnepelt a Vasas Szerszám Központ
Miskolc
Az egykori művelődési házban létrejött üzletközpont éppen egy éve nyitotta meg kapuit, a nagy napot hétfőn roadshow-val ünnepelték.
Az önkormányzat felméri a lakossági barnakőszén igényeket
Miskolc
A háztartásoknál felmerülő igényeket személyesen vagy telefon lehet bejelenteni - tájékoztatta szerkesztőségünket hétfőn a Polgármeteri Hivatal.
Nehéz helyzetben a Szimbiózis Alapítvány
Miskolc
Az áram, a gáz, az üzemanyag és a takarmány árának növekedése a Szimbiózis Alapítványt is nehéz helyzet elé állítja. Az áremelkedés több mint 74 millió forint többletkiadást jelent, amely a legnagyobb odafigyelés és spórolás mellett sem kigazdálkodható - tájékoztatta szerkesztőségünket az alapítvány. Mint írják, mindent megtesznek a költségek csökkentése érdekében, ez azonban önmagában nem elég. Külső segítség nélkül a működésük is veszélybe kerül.
Elkészült a görögkatolikus egyház népszámlálási kisfilmje
EgyházBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy fiatal atya megrajzolta, miért fontos az egyházaknak a népszámlálás.
A szakmai munka elismerése a MIVÍZ csapatának második helyezése
Miskolc
A Vízpróba – Országos Közműversenyen a közelmúltban ért el szép eredményt a miskolci cég csapata. Mivel az ország több tájáról érkezett összesen 21 csapat közül állhattak fel a képzeletbeli dobogó második fokára, az eredmény szakmai büszkeség a vállalatnak.
Bemutatta árnyékkormánya tagjait Dobrev Klára
MiskolcBelföld
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke  bemutatta árnyékkormánya tagjait hétfőn Budapesten.
Válaszd a táncot! - idén az Adyban tehetjük meg a kezdő lépéseket
KultúraSzabadidőMiskolcBelföld
Negyedik alkalommal rendezik meg szeptember 25-én, vasárnap a Nagy Táncválasztót a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében.
Dukai Zoltán nyílt levélben válaszolt a holdingot kritizáló Bajusz Gábornak
Miskolc
A Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója nyílt levélben válaszolt a vállalat ünnepi vacsoraestjét kritizáló önkormányzati képviselőnek. 
Miskolcra érkezik a DK országgyűlési frakciója
Miskolc
A Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója szeptember 21-22-én megyénkben tartja kihelyezett frakcióülését. Szerdán Miskolcon lesznek, ahol az érdeklődők a város több pontján találkozhatnak a képviselőkkel. Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke a Testvérvárosok útja 14. sz. mögötti téren, a gyógyszertár előtt délután 5 órától utcafórumot tart.
Képgaléria
Filmvászon elé kívánkozó termelői napon vagyunk túl 
Miskolc
Vasárnap délelőtt szokás szerint helyi és környékbeli termelők portékái, kézműves termékei közül válogathattunk, illetve kóstolhattunk. A CineFest apropóján ezúttal a filmek szabták meg az esemény alaphangulatát.
Az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt uniós források egy részének felfüggesztését javasolja
Miskolc
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy részének kifizetését az uniós pénzeszközökkel való rossz gazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt.
Miskolci múzeum a zsidóság történetéről
KultúraMiskolc
A miskolci zsinagóga szomszédságában tekinthető meg a nemrégiben kialakított Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpont.
A jogász válaszol - Az adóstárs
Miskolc
Miskolcon élő nyugdíjas olvasónk keresett meg levelével. Ebben leírja, hogy gyermeke és annak házastársa hitelt kívánnak felvenni lakás vásárláshoz. A bank a fiatalok jövedelmére tekintettel további adóstárs állítását is kéri a hitelfelvevőktől. Olvasónk lánya őt kérte fel adóstársnak. Kérdezi ezek után a levélíró, mik a hátulütői annak, ha elvállalja gyermeke boldogulása érdekében ezt a szerepet.
A kiszolgáltatottság helyett a függetlenség elérésére törekszünk
MiskolcBelföld
Mindannyian jól tudjuk: az élet sosem történik egyenes vonal mentén. A válság megoldására nincs kész receptünk, ahogyan más városoknak sincs. Azt lépjük meg, ami jónak tűnik. Új rezsitámogatási rendszert vezettünk be, mi nem hagyjuk magukra a bajba kerülő budapestieket. Szociális intézményeinkben energetikai modernizálást hajtunk végre. A közösségi közlekedés korszerűsítése is fontos feladatunk. Ez egy teljesen új helyzet, és nagyon nehéz idők jönnek, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy működtetni tudjuk a várost - fogalmazott a Miskolci Naplónak adott interjúban Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
Folytatódik az ingatlanfejlesztés Miskolcon
Miskolc
Tucatnyi terület szerepel abban az ingatlanfejlesztési csomagban, amit még az ősszel letehet az asztalra a miskolci városvezetés.
Számlamagyarázó: ezért annyi, amennyi
MiskolcGazdaság
Amit hoz a csökkentett árú energia, elviszi a bődületesen magas rendszerhasználati díj.
Képgaléria
Búcsúba oltott és főzőversennyel fűszerezett családi napot tartottak a szirmaiak
SzabadidőMiskolc
Szombaton egész napos mulatságra invitálták a Szirmán élőket és az érdeklődőket. A Szent András téren számos izgalmas programmal kapcsolódhattak ki kicsik és nagyok – a pandémia óta először.
Képgaléria
Tíz év kihagyás után rendezték meg újra a Görömbölyi Őszt 
SzabadidőMiskolc
A Görömbölyi Pince Piknik nagy sikerén felbuzdulva a Görömbölyi Kulturális Egyesület úgy döntött, hogy a régi hagyományt felelevenítve szeptember 16-án és 17-én újra életre hívja a Görömbölyi Őszt.
Képgaléria
Kínai film kapta a 18. CineFest fődíját
KultúraBelföldMiskolcVilág
Szombat este ünnepélyes zárógála keretében átadták a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztivál Grosan Cristina Hétköznapi kudarcok című új filmjének hazai premierjével és Giuseppe Tornatore Ennio című dokumentumfilmjének meglepetésvetítésével zárult.