Miskolc
A munkahelyi fluktuáció adott témát BOKIK HR klubjának
A nagyvállalatoknak jelentős problémát okozó témáról az Ongropack szirmabesenyői gyárában beszélgettek.
Ismerjük meg együtt a Diósgyőri strand lehetőségeit (videóval)
A Városi Estek nevű programsorozat lényege, hogy a lehető legtöbb, döntésünket potenciálisan befolyásoló információ birtokában alkossunk véleményt egy adott témában. Az október 6-án esedékes első alkalom során arról beszélgethetünk szakértők segítségével, hogy amennyiben fejlesztés indulna a több mint 10 éve bezárt Várfürdő területén, azt hogyan képzelik el az érdekeltek.
Kormányzati támogatást kér Márki-Zay Péter
Az áram- és a földgázár emelkedése mintegy 2,3 milliárd forint többletkiadást jelent Hódmezővásárhelynek, amit kormányzati támogatás nélkül nem tud kifizetni az önkormányzat – jelentette ki a polgármester.
Két új lombszívóval bővült a Városgazda gépparkja
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. korábban már beszerzett 1 darab Billy Goat márkájú lombszívót, melynek használatával kapcsolatban pozitív jelzések érkeztek a munkatársaktól, ezért a napokban további 2 darab lombszívóval bővült a Társaság gépparkja – írja közleményében a polgármesteri hivatal.
91 film és több mint 13 000 résztvevő jelzi az idei CineFest sikerét
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál mára megkerülhetetlen tényezője lett mind a magyar, mind pedig a nemzetközi fesztiválpalettának. Sikerét bizonyítja a nézők és a szakma évről évre növekvő érdeklődése. Az idei, 18. alkalommal megrendezett CineFest számos teltházzal, és rekordszámú magyar premierrel zárt.
Gondoskodó Miskolc – Már kétezernél is több miskolci jelentkezett LED-cserére
Már eddig is több mint 2000 miskolci család regisztrált a Gondoskodó Miskolc szociális és támogató csomag részeként elérhető ingyenes LED-csereprogramra, amelyben a hagyományos, nagyobb energiaigényű villanykörtéket lehet modern, takarékos fényforrásokra cserélni - tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön a városháza.
Kezdődhet a szavazás! - Melyik attrakció érdemli a „legzöldebb” elismerést a megújult Diósgyőrben?
Ön hova látogat ki legszívesebben a megújult Diósgyőrben?
Itt hagyott minket a fotózás ezermestere
Egy görög mondás szerint a tehetséget kapjuk, a tudást pedig meg kell hozzá szerezni. Egykori régi északos kollégám, Laczó Józsi mindkét kritérium birtokában élt, sajnos immár múlt időben.
Adjon vért a légimentőkkel!
A légimentők akciójának kettős célja van: szeretnék felhívni a figyelmet a véradás fontosságára és a légimentők nem mindennapi munkájára is.
Másfél évszázada ment el, de Miskolcon maradt – egy hónapon keresztül Dérynére emlékezik a város
A jövő hétvégén és elkövetkező hetekben korának egyik legnagyobb színésznőjére emlékeznek a borsodi megyeszékhelyen. A százötven évvel ezelőtt elhunyt Déryné Széppataki Rózával kapcsolatos programsorozatról a szervezők a Miskolci Nemzeti Színházban számoltak be csütörtök délután.
Megújul a Thököly híd, kanyarodó sávot kap a Kiss Ernő utca
A várhatóan jövő tavasszal kezdődő munkálatokra azért van szükség, mert a Thököly utcára való kanyarodósávon a forgalom sokszor feltorlódik.
A gyakorlatokat látogathatják a levelezős hallgatók
Az elméleti tárgyak online oktatását azonban felkínálják a levelezős hallgatóknak október 3-ától a Miskolci Egyetemen.
A miskolciak is elmondhatják, hogyan újítanák meg a Szinva környezetét
Közösségi tervezéssel indul a Szinva zöld folyosó nevű projekt. Ez azt jelenti, hogy az első kapavágás, sőt még a tervek elkészítése előtt kikéri a városvezetés az állampolgárok véleményét: szerintünk hol, milyen elemekkel kellene megújítani a várost 22 kilométeren átszelő patak környezetét? Első lépésként szombaton hat helyszínen, személyesen oszthatjuk meg elképzeléseinket.
Pénteken indítja a távfűtést a MIHŐ
A napok óta tartó jelentős lehűlés miatt a MIHŐ szeptember 23-án, pénteken megkezdi a távfűtés szolgáltatását - tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön a Miskolci Hőszolgáltató Kft.
Időközi választás vasárnap: a legfontosabb információk
Időközi választást tartanak szeptember 25-én, vasárnap Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében. A választás részleteit Ignácz Dávid ismertette a Miskolc televízió Kilátó című műsorában.
Bizakodnak az orvosok, szépen fejlődik az egyre beszédesebb Zsombi
Másfél évvel azt követően, hogy megkapta a Zolgensma-kezelést, egyre több orvos mondja azt, hogy sokat várnak az SMA-val diagnosztizált kazincbarcikai kisfiútól.
Idén is a bringás nyerte az eljutási versenyt
A személyautó második lett, a busz és a villamos pedig a megosztott harmadik helyen végzett.
Villamospótlók járnak szombaton a Tiszai pályaudvar és Malomszög utca között
Rendezvény miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és Malomszög utca között szombaton délelőtt tíz és délután hat óra között - tájékoztatta szerkesztőségünket az MVK.
Átmenetileg szünetel majd a MIÖR ingyenes száma
Műszakik okok miatt átmenetileg nem működik majd a MIÖR ingyenes száma szeptember 29-én.
MSZP: csökkentsék öt százalékra az energiahordozók áfáját!
Az energiahordozók áfakulcsának öt százalékra mérséklését javasolja az MSZP társelnöke, frakcióvezetője.