Ugrás a tartalomra

Miskolc

Programkavalkáddal színesíti az őszt a MÜHA
KultúraSzabadidőMiskolc
Országosan ismert színművészek előadásában prózai és zenés műsorokat, valamint koncerteket és ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódó rendezvényeket kínál idén ősszel is a Művészetek Háza. A programokat szerdán, együttműködő partnereivel ismertette a Miskolci Kulturális Központ.
A miskolciakkal konzultáltak a DK országgyűlési képviselői 
Miskolc
A Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója szeptember 21-22-én megyénkben tartja kihelyezett frakcióülését. Szerdán  délután- a városházán tett látogatás után-   Miskolc több pontján a  találkozhattak az érdeklődők a képviselőkkel. A program egyik elemeként a Népkerti Vigadóban tartottak fórumot.
Bokréta jelzi: hamarosan elkészül a Logisztikai Inkubátor
GazdaságTudományMiskolc
A Miskolc Déli Tudományos Technológiai Park egyik legújabb fejlesztéseként a XANGA cégcsoporthoz tartozó MIA Rising Kft. mintegy 2,5 milliárd forintos befektetésével épül új gyártócsarnok a területen. Szerdán bokrétát helyeztek el az épület legmagasabb pontján, ami szimbolikusan jelzi: hamarosan elkészül a 6.000 m2 alapterületű létesítmény.
Mobilitási hét: eljutási verseny, díjmentes utazás forgalmival
KörnyezetMiskolc
Idén is megrendezik a Miskolcon már hagyománynak számító eljutási versenyt csütörtökön, vagyis az autómentes napon. Ekkor - mint mindig - forgalmi engedéllyel díjmentesen lehet utazni.
DK: a kormánynak biztosítania kell a gyermekek egészségügyi ellátását
Miskolc
A kormánynak minden áron biztosítania kell a gyermekek egészségügyi ellátását - mondta a Demokratikus Koalíció egészségügyi árnyékminisztere, országgyűlési képviselője.
LMP: ha a rendőrök béremelését a költségvetésből állták, a tanárokét is fizessék abból!
MiskolcBelföld
Az LMP továbbra is a pedagógusok bérének emelésére szólítja fel a kormányt.
Ismét ülésezett a Városvédelmi Egyeztető Testület
Miskolc
A mostani ülés témája többek között az volt, hogy a kialakult helyzetben hogyan tudja a város kigazdálkodni az önkormányzatnál, intézményeinél és a városi cégeknél jelentkező többletköltségeket. Tárgyaltak arról is, hogyan tudnak segíteni a rezsidrágulás miatt nehéz helyzetbe került miskolciaknak.
Őszi Kavalkád: összművészeti délután a Balázs Győző Református Gimnáziumtól 
KultúraOktatásMiskolc
Kavalkád címmel színesíti a városi szabadtéri programok sorát a Balázs Győző Református Gimnázium – szombaton három és öt óra között a Szinva teraszon futhatunk az intézmény növendékeinek alkotásaiba és előadásaiba.
Telefontolvajokat fogtak az Újgyőrin a kamerák segítségével
BűnügyMiskolc
A pályaudvar egyik buszmegállójának padján elaludt valaki, telefonját pedig a karfára tette. Néhány arra sétálónak ez szemet szúrt, és eltették azt. A közelben lakó egyikük hazaszaladt az eszközzel, sőt még át is öltözött, azonban beazonosították a térfigyelő kamerák, így a Miskolci Önkormányzati Rendészet értesítése után a rendőrség forró nyomon lekapcsolta az elkövetőket.
"Egy mozgáskorlátozott ember egész életében igyekszik kompenzálni"
KultúraSzabadidőMiskolc
Egy mozgássérült férfi beteljesült életét meséli el Kassai Balázs János legújabb könyvében. A Halálom előtt fantasy-elemekkel átszőtt hőstörténet, ami nagyon is hétköznapi témát dolgoz fel: küzdelmekről, az élet szépségeiről és teljességéről olvashatunk ebben az aprócska, alig 90 oldalas könyvben. Interjú a szerzővel.
Képgaléria
Együtt énekelt a város a gyermekekért, a pedagógusokért, az oktatásért Miskolcon
MiskolcOktatás
A borongós, hűvös időjárás ellenére is diákok, szülők, nagyszülők. tanárok és miskolciak töltötték meg kedd délután a Szent István teret, hogy közösen elénekeljék a Mi vagyunk a Grund! című dalt a Pál utcai fiúk musicalből, ami a mostani oktatási tüntetések jelképévé vált. Az akció egy újabb kiállás volt a felmentett hermanos igazgatóhelyettes és a magyar oktatási rendszer megújítása mellett.
Kipróbálják, mennyit bír az Y-híd
Miskolc
A keddi statikus terhelés során tizenkét, egyenként 37 tonnás teherautóval tesztelték a létesítmény szerkezetét, a munkálatok szerdán a dinamikus próbaterheléssel folytatódnak. 
Baseballütővel és baltával támadtak az éj leple alatt
BűnügyMiskolc
Az ítéleti tényállás szerint az I. rendű vádlott egy korábbi sérelem miatt akart elégtételt venni az egyik sértetten, ezért társaival együtt még 2020. november 20-án éjfél körül felfegyverkezve megjelentek a sértettek Rózsás dűlőben lévő háznál.
1 perc Miskolci Egyetem: zárófogadás, fenntarthatóság és önkéntesség (videóval)
OktatásMiskolc
A Miskolci Egyetem hetente jelentkező videósorozatának következő epizódjában a közelmúlt három történését foglalja össze az intézmény: a Zenepalotában tartották a CineFest zárófogadását, fenntarthatósági konferenciát tartottak az egyetemen, illetve megismerkedhetünk atommal, a vakvezetőnek tanuló kölyökkutyával.
Miskolcon működik az ország egyik legjobb Tourinform irodája
Miskolc
Az iroda munkatársainak kedden Szopkó Tibor alpolgármester gratulált az elért eredményekhez. 
A levelezősöknek online folytatódik az oktatás a Miskolci Egyetemen
OktatásMiskolc
Október 3-ától online folytatódik az oktatás a levelezős hallgatók számára a Miskolci Egyetemen - tudta meg lapunk.
Időközi választás Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében
Miskolc
Időközi választást tartanak szeptember 25-én, vasárnap Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében – a voksolásra azért van szükség, mert a terület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea az április 3-án megtartott választáson országgyűlési képviselői mandátumot szerzett.
Menetrendváltozás a 9-es autóbuszvonalon
Miskolc
Figyelembe véve az utasok kérését, szeptember 24., szombattól munkaszüneti napokon az Újgyőri főtértől 14:05 helyett – 5 perccel korábban –, 14:00-kor, valamint a Tokaji Ferenc utcáról 14:15 helyett – 5 perccel korábban –, 14:10-kor indul az autóbuszjárat.
Képgaléria
Szlovák szerzők művei zengték be a Zenepalotát
KultúraSzabadidőMiskolc
Szeptember 19-én, hétfőn a besztercebányai Művészeti Akadémia tanárai léptek fel, és szlovák szerzők műveit adták elő a Zenepalotában.
Majdnem 6 fokkal volt hétfőn hidegebb, mint ilyenkor szokott
MiskolcBelföld
Átlagosan 5,9 fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet csúcsértéke hétfőn az országban, mint ilyenkor szokásos - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat térképéből, amelyet kedden tettek közzé közösségi oldalukon.