Miskolc
Pop-up kiállítással ünnepel a múzeum
Az apropót a múzeumi világnap adja. Magyar géniuszok - múzeumalapítók címmel tekinthető meg kiállítás a Rákóczi-házban.
Miskolc korábbi városvezetői előtt tisztelegtek
A hagyományoknak megfelelően koszorúzással vette kezdetét Miskolc város napjának ünnepi programsorozata május 11-én.
Elektromos tesztbusz az MVK-nál
Megérkezett a miskolci közlekedési vállalathoz egy BYD K9UB DW típusú elektromos tesztbusz, amivel a városnapon, május 11-én, reggel 9 óra és délután fél 1 között találkozhatnak az érdeklődők a Tiszai pályaudvaron.
Miskolcot ünnepeljük: elismerések a város napja alkalmából
Az elmúlt két, járvánnyal terhelt év után idén végre a hagyományos időpontban, május 11-én, vagyis Miskolc napján, a Miskolci Nemzeti Színházban adják át a városi kitüntetéseket és díjakat az azokra érdemes személyeknek és szervezeteknek.
Idén is virágfák díszítik majd a belvárost
A színes növényekkel díszített szerkezeteket május második felében helyezik ki a sétálóutcára.
Nagy erőkkel készül Miskolc a városnapra
Virágokat ültetnek, nyírják a füvet, zászlókat helyeznek ki a főutak mentén, és a szökőkutakat is elindítják a május 11-ei városnapra Miskolcon.
Száz húron pendültek együtt
Négy év után újra Miskolcon jár a Hangszert a Kézbe kiállítás, aminek most is hatalmas a sikere az iskolások körében.
Töretlen a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra népszerűsége
A sporteseményre összesen az ország 47 településéről érkeztek bringások.
Kompenzálná a közalkalmazottak bérében a rekordmagas inflációt az LMP
Az ellenzéki párt szerint a kormánynak kötelessége, hogy a közalkalmazottak bérében a lehető leghamarabb kompenzálja az egyre gyorsuló infláció hatásait.
Magas nyomás, magas minőség
Több szempontból is különleges Dibo önkiszolgáló autómosó nyílt a Szentpéteri kapuban. (x)
Átvette államfői hivatalát Novák Katalin
Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
Klasszis sprinterek az eddigi legerősebb Tour de Hongrie-mezőnyben
Minden idők legerősebb mezőnyével rendezik meg szerdától vasárnapig a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelyen Giro d'Italia-győztes bringás is részt vesz, és a legjobb sprinterek közül többen rajthoz állnak.
Itt a jóidő, szerdán indulnak a városi szökőkutak
Minden évben Miskolc város napján, május 11-én hozzák működésbe a megyeszékhely szökőkútjait - idén sem lesz ez másként.
Fergeteges programkavalkád a város hetén
Egy cikkben összegyűjtöttük, mi mindennel ünnepel Miskolc a város napján - pontosabban az immár város hetévé bővült programkavalkádon.
Kilépett a Jobbikból Stummer János
A párt korábbi alelnöke ezt közösségi oldalán jelentette be kedd reggel.
Halálra gázoltak egy idős férfit Miskolcon (Frissítve!)
A gázolás az Andrássyn történt hétfő este.
Tour de Hongrie – forgalomkorlátozások várhatóak a megyében
Négy napon keresztül zajlik a verseny a megye útjain, ahol korlátozásokra kell számítani.
Szép eredményekkel tértek haza a miskolci birkózók
A hétvégén Kadet (U17) Korosztály Szabadfogású versenyt és Női Országos Bajnokságot rendeztek Budapesten.
Rásegítő járatok a MEN-re
A Miskolci Egyetemi Napok rendezvényre a könnyebb megközelítés érdekében, valamint a hazajutást biztosítva, az MVK Zrt. rásegítő járatokat indít május 12-én, 13-án és 14-én - írja hétfői közleményében a cég.
Újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon
A Chervon Auto kínai járműipari vállalat újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra, ahol csúcstechnológiás berendezésekkel fém öntvényeket fog előállítani elektromos járművek számára - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.