Miskolc
Tekerjék fel a hangerőt a diákzenekarok!
Kifejezetten diákzenekarok számára hirdetett meg tehetségkutató versenyt a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. A cél, hogy a kezdő fiatal megyei bandák olyan közegben is elindulhassanak, ami a korosztályukat célozza, egyben visszajelzést kaphassanak arról, jó irányba halad-e a zenéjük.
Negyedszer is Kassa-Miskolc ultramaraton
A IV. Kassa-Miskolc Ultramarathon elnevezésű nemzetközi futóversenyt ebben az évben május 21-én, szombaton rendezik meg.
Tájékoztató óvodai beiratkozással kapcsolatban
A miskolci önkormányzat fenntartásában működő Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) székhelyintézményébe és tagóvodáiba a 2022/2023-as nevelési évre az óvodáskorú gyermekek beiratkozása április 26-27-28-án történik.
Ingyenes parkolás, változó nyitva tartások - városi információk a hosszú hétvégére
Változik a parkolás rendje és városi piacok nyitva tartása az előttünk álló négynapos, húsvéti hétvégén - írja közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Eltemették Pataki Jánost
Családtagok, barátok és egykori kollégák kíséretében a Mindszenti temetőben helyezték örök nyugalomba Pataki János festőművészt.
Újabb munkaerő-kölcsönző céggel gyarapodott a város
A Zsolcai kapu 1. szám alatt nyitotta meg miskolci irodáját a WHC Csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkaerőhiány enyhítésére.
Útjavítás miatt lesz lezárás csütörtökön a Görgey úti körforgalomnál
A Városgazda a Miskolctapolca irányába vezető surranó sávot is javítja, ezért a közlekedést átmenetileg a körforgalmon keresztül biztosítják.
Ibsen Babaházát mutatja be a miskolci teátrum
Az évad utolsó premierjeként április 14-én a Babaház lesz látható a Játékszínben Béres Attila rendezésében, Czakó Juliannával és Görög Lászlóval a főszerepben – írja közleményében a Miskolci Nemzeti Színház.
"CseppetSem" mindegy, mi lesz a használt étolajjal
Huszonöt közterületi gyűjtőponton helyeznek ki a használt sütőzsiradék gyűjtésére alkalmas tartályokat Miskolcon. Az első néhány darabot szerdán telepítették. A tartályokba PET palackban vagy befőttes üvegben lehet majd elhelyezni a fáradt olajat.
Abaújban volt már egy sikeres ötletmaraton
Városunk Miskolci Ötletmaraton címen szervez társadalmi hackathont május 6. és 8. között. Magyarországon a harmadik ilyen rendezvény lesz a miskolci, elődje volt a gönci járásra fókuszáló Abathon. A szomszédos rendezvény egyik főszervezőjével beszélgettünk egyebek mellett arról, hogy náluk kik és milyen ötletekkel jelentkeztek.
Így közlekednek az MVK buszai és villamosai a hosszú hétvégén
Az ünnepek miatt az MVK Zrt. által üzemeltetett busz- és villamosjáratok is más menetrend szerint járnak.
Kvaterkázni hívnak a húsvéti hosszú hétvégén
Az idei első Kvaterkát április 16-án rendezik meg az avasi pincesorokon.
Földes-esten mutatkoztak be a tehetségek
A Földes Ferenc Gimnázium kedden a Miskolci Nemzeti Színházban tartotta meg hagyományos Földes-estjét, amelyen az iskola tehetségei mutatkoztak be.
Lakossági fórumra hívják a Szinyei-garázssor tulajdonosait
A garázsok mellett a LÁEV építtetett új parkolókat, a beruházás azonban nem egészen úgy sikerült, ahogyan azt a tulajdonosok remélték. A terület önkormányzati képviselője abban reménykedik, hogy a szerdai fórumon olyan megoldást találnak, ami a lakóknak és a kisvasútnak is megfelel.
Egy tanulságos nap az ártalmak távoltartásáról
A Miskolc Pláza adott otthont a város idei bűnmegelőzési napjának. A középiskolások közreműködésével kedd délután megtartott rendezvényen természetesen a balesetmegelőzés sem maradt el.
Megrongálták a facsemetéket Komlóstetőn és a Tátra utcában
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai a napokban szembesültek azzal, hogy a 2020 novemberében elültetett nyírfákból ismeretlen tettesek 3 darabot megrongáltak Komlóstetőn, továbbá a Tátra utcánál a 2021 novemberében elültetett oszlopos juharfák közül eltörtek 2 darabot.
Négy kicsi is megbújik a vadasparki kenguruk erszényében
A Miskolci Állatkert munkatársai évek óta dolgoznak a Bennet-kenguru állomány számának növelésén. Az erőfeszítéseket most siker koronázta, hiszen négy nőstény erszényében is kölyök nevelkedik.
Véget ért a szociális faosztás, de a fűtési szezon kezdetén visszatér
Az elmúlt félévben kétezer köbméter fa melegítette a város rászorulóinak otthonát. Az akció aktuális turnusa kedden ugyan lezárult, azonban a városvezetés eltökélt szándéka, hogy ősszel újrainduljon.
Ne csak az utakon, a bevásárlóközpontban is figyeljünk oda húsvétkor
A húsvéti ünnepekhez kapcsolódó hosszú hétvége alkalmával nemcsak az utak forgalma nő, hanem a bevásárlóközpontoké is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a figyelmet, hogy vigyázzunk értékeinkre. Séfőrnagy ajánlásával pedig nemcsak jót tehet, de jót is ehet!
Az Egészségtudományi Kar lett legnépszerűbb a Miskolci Egyetemen
Rajtuk kívül a Gazdaságtudományi, a Műszaki Anyagtudományi és a Műszaki Földtudományi kar is népszerűbb lett a tavalyi adatokhoz képest.