Oktatás
Nemzetközi informatikai versenyt rendeztek a Földesben
A rendezvény a nagy Nemzetközi Informatikai Diákolimpia előversenye. az eggyel kisebb, 15 évnél fiatalabb korosztálynak.
Csillogó diplomák – rubint, gyémántot, aranyat osztottak
Csaknem százharminc jubileumi oklevelet adtak át a Miskolci Egyetemen ötven, hatvan, hatvanöt és hetven éve végzett hallgatóknak pénteken. A ma már zömében nyugdíjasként élők példát mutatnak életútjukkal a fiatal diákoknak.
Minden karra vettek fel hallgatókat a pótfelvételin
Idén összesen 207 jelentkezőnek sikerült második körben bejutnia az intézménybe - tájékoztatta szerkesztőségünket az intézmény.
Jókedv uralkodik a közösségépítő gólyatáborban
Ötszáznegyven elsőéves hallgató vesz részt idén a Miskolci Egyetem gólyatáborában, amit a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) szervezett most is. Hagyományos és újszerű programok is vártak az új egyetemistákra, akik jókedvűen vetették bele magukat az ismerkedésbe.
Jelenléti oktatásra kell készülni az új tanévben, de ha indokolt, karantén is lehet
A koronavírus-járvány jelenlegi helyzete ezt lehetővé teszi, ezért a kormány úgy tervezi, hogy jelenléti oktatással indul az új tanév – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.
Igényelhetők a diákhitelek
Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Csak védettség igazolásával lehet gólyatáborba menni
A gólyatáborok biztonságossá tételéért javaslatcsomagot állított össze a felsőoktatási intézményeknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), ebben alapszabályként szerepel, hogy a résztvevőknek és a szervezőknek igazolniuk kell a védettségüket.
Hegedűs Andrea: a kormány oktatáspolitikája csőd
Hegedűs Andrea szerint a két legsürgetőbb kérdés, hogy mikor történik meg végre a pedagógus bérek emelése, és mi lesz az iskolakezdést megelőző oltási programmal.
Még lehet jelentkezni a pótfelvételire
Péntektől augusztus 9-én éjfélig van lehetőségük a diákoknak, hogy pótfelvételire jelentkezzenek.
Modernebb, szebb és gazdaságosabb lesz a Szeder Úti Óvoda
Energetikai korszerűsítés és infrastrukturális beruházás kezdődik a Komlóstetőn található Miskolci Batsányi János Óvoda Szeder Úti Tagóvodájában. A fejlesztéseknek köszönhetően az eddigi 100 helyett 125 gyermek járhat majd a komfortosabb és energetikailag gazdaságosabb intézménybe.
Kar lett a Bartók, és változott a neve az Egészségügyi Karnak
A Miskolci Egyetem hivatalosan is új karral bővült augusztus 1-jétől, így már összesen nyolcon várják a továbbtanulni vágyókat. Horváth Zita rektor úgy nyilatkozott, ez nem érinti a hétköznapokat, viszont óriási mérföldkő az intézmény szempontjából.
Cinefest: rövidfilmes pályázatot indít a Miskolci Egyetem
Olyan videókat várnak, melyek bemutatják a Miskolci Egyetem értékeit. A legkreatívabbak markát akár félmillió forint is ütheti.
Már szállítják a tankönyveket az iskolákba
A központi raktárban 13 millió tankönyv várakozik, kiszállításuk az iskolákba hétfőn kezdődött.
Megkezdte működését a Tokaj-Hegyalja Egyetem
Vasárnap hivatalosan létrejött és ünnepi alakuló szenátusi ülésével megkezdte működését a Tokaj-Hegyalja Egyetem.
Ő lett a Miskolci Egyetem legidősebb hallgatója
Szegedi Dezső szerint a 68 az új 18: a Miskolci Nemzeti Színház színművésze fia tanácsára jelentkezett kulturális antropológia szakra a város egyetemén.
Már lehet jelentkezni a pótfelvételire
Péntektől augusztus 8-án éjfélig van lehetőségük a diákoknak, hogy pótfelvételire jelentkezzenek.
Több mint 10 százalékkal több hallgatót vettek fel idén a Miskolci Egyetemre
A jogász osztatlan képzés volt a legnépszerűbb Miskolcon, 252 főt vettek fel idén ide.
Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban
A járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán szombaton.
A tehetségekért kötöttek együttműködési megállapodást
A Miskolci Egyetem a Mathias Corvinus Collegiummal (MCC) írt alá szerződést, aminek célja, főleg a miskolci és környékbeli tehetségek támogatása, majd helyben tartása, hogy erősödjön az értelmiség Borsodban.
Felvételi nélkül is be lehet jutni a Miskolci Egyetemre
Ezt az az együttműködési megállapodás teszi lehetővé, ami a felsőoktatási intézmény és a Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC) között jött létre. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a felek a napokban.