Oktatás
Modern és nagyobb óvoda épül Hejőcsabán
A Szent Erzsébet Tagóvoda eddigi épülete elavult volt, arról nem is beszélve, hogy a folyamatosan bővülő városrészben egyre nagyobb az igény az óvodai férőhelyekre. Az új óvoda korszerű körülményeket biztosít majd, három helyett négy csoport számára. Pénteken alapkőletétel és áldás voltak a beruházás következő mérföldkövei.
A kamara is elismerte a szakmák sztárjait
Megyénk szaktanulói kimagaslóan jól teljesítettek az idei Szakma Sztár Fesztiválon. Két arany- és egy ezüstéremmel tértek haza a budapesti döntőről, emellett többen bejutottak a középdöntőbe. Szerdán teljesítményüket és felkészítő tanáraik munkáját ismerte el a megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Elfogadták a rendőrségi és a rendészeti beszámolót
Az elmúlt 12 év legjobb mutatóiról számolt be a miskolci rendőrkapitány, és a rendészet is jól teljesített tavaly. Emelkedik a miskolci taxik tarifája - egyebek mellett ezekről döntött a csütörtöki ülésén a közgyűlés.
Ezúttal a tanárok mutatták meg, hogy mit tudnak
Különleges kiállítást nyitottak meg szerda reggel a Földes Ferenc Gimnáziumban. Az intézmény 13 oktatójának „tanórán kívüli foglalkozásként” létrejött alkotásaiból nyílt kiállítás az iskolában – ezzel elsősorban a diákoknak akartak gyereknapra kedveskedni.
Portrészobrot állítanának Tisza Miklós professzor emlékére
A Miskolci Egyetem régi hagyománya, hogy neves professzorainak emlékét díjak, emlékplakettek, szobrok vagy épp kiadványok formájában az utókor számára is megörökíti.
Felerősítik a hangjukat a MIHŐ-nek köszönhetően
Programjaikhoz hangosító berendezést, a közelgő gyermeknap alkalmából pedig labdákat ajándékozott a Mesevár óvoda számára a MIHŐ Kft.
Országszerte gyűjtik az iskolatáskákat rászoruló gyerekeknek
Idén is május 23. és június 23. között gyűjtik a használt iskolatáskákat az ország minden általános iskolájában a rászoruló gyerekek megsegítésére.
Koncert a jubileumon
Idén harmincéves a Fráter kórus, koncerttel ünnepel az énekkar.
Így a Kincskereső kisködmön is sokkal színesebb
Rajzversennyel emlékezett meg névadójáról a miskolci Móra Ferenc Könyvtár szerdán.
Szorosabbra fűzte kapcsolatát a Miskolci Szakképzési Centrum és a Magyar Honvédség
A szakemberek szerint a gördülékeny együttműködésből a centrum intézményeiben tanuló diákok profitálhatnak.
A jövő vegyészeit keresték
Pályaorientációs napon mutatták be a vegyész szakma szépségeit és a pálya nyújtotta lehetőségeket általános- és középiskolásoknak a Miskolci Egyetemen.
Borús időben derülhettek a nehéz sorsú gyerekek
Halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére szervezett programot a Szent Lázár Lovagrend a Győri Kapui Tagiskolában.
Lesz gyermekétkeztetés a nyári szünetben is
Az önkormányzat június 16. és augusztus 15 között, négy helyszínen tervezi kiosztani az arra jogosult gyermekeknek az ingyenes meleg ebédet.
Száz húron pendültek együtt
Négy év után újra Miskolcon jár a Hangszert a Kézbe kiállítás, aminek most is hatalmas a sikere az iskolások körében.
Slágerszakokkal és országosan is keresett karokkal várja a júliusi ponthatárokat az egyetem
Az idei felvételi eljárás eddigi és jövőbeni fejleményeiről tartott sajtóreggelit a Miskolci Egyetem rektora. A háttérbeszélgetésen Horváth Zita kitért az egyes karokkal és szakirányokkal kapcsolatos intézményi tapasztalatokra is.
Gryllus Vilmossal tért vissza a Könyvtári Majális
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szombaton hatodik alkalommal rendezte meg könyvtári majálisát.
Újra a pályán Bécsi, alias Ampervadász Piroska
A Miskolci Egyetem május 5-én Villamosmérnöki Szakmai Napot tartott, amelynek keretében újra kigurult a remízből a bécsi villamos.
Az angol írásbelikkel megkezdődtek az idegen nyelvi vizsgák
Csütörtök reggel 9 órakor megkezdődtek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról.
Rendészeti pályára készülnek, és tehetségesek
A rendészeti területen tanuló tehetséges fiatalok számára tartotta szakmai találkozóját az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács május első hetében.