Ugrás a tartalomra

Május közepétől a versenytáncosok is tréningeznek

Létrehozva
Újra felhúzták tánc- és edzőcipőiket a Miskolcz-Revital TSE versenytáncosai.

– Jelenleg mi is az egyéni fejlesztésre koncentrálunk. Az erő- és állóképesség, a flexibilitás és a mozgáskoordináció tréningezése eddig is az edzésprogram fontos részét képezte, ami most még nagyobb hangsúlyt kapott – mondta el lapunknak a trénerpáros, Süttő Roland és Tombácz Anikó, akik nemrég kapták meg az Év sportolója díjat Miskolc város napján.

Kép

Az elmúlt, mondhatni „nyugodtabb” időszakot egy lehetőségként fogták fel az egyéni fejlődésre, a meglévő és új információk elmélyítésére. – Heti rendszerességgel tartottunk online órákat versenyzőinknek és a Premier művészeti iskolás utánpótláskorú csoportjainknak. Mondhatni, egy percre sem engedtük el a kezüket, és igyekeztünk motiválni őket – tették hozzá.

Júniustól az utánpótlás csoportok órai is beindulnak, természetesen itt is igazodva a kiadott rendeletekhez és szabályozásokhoz. – A gyerekek táncos fejlesztése mellett, Baráth Péter kollégánk segítségével, a Koreográfiai ismeretek óra is újra gyakorlati síkra terelődik. Nyáron pedig intenzív bejárós és ottalvós tréningeken – bizakodva – készülünk a versenyszezonra.

Kép

Rolandnak és Anikónak nemrég indult új műsora a Miskolc TV-n péntek esténként. Ide várnak mindenkit, nemtől és korosztálytól függetlenül, aki szeretne megismerkedni a klasszikus társastáncok alaplépéseivel.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.