Ugrás a tartalomra

Első közös koncertjükre készülnek: ütős este várható

Létrehozva
A Talamba Ütőegyüttessel állnak színpadra a szimfonikusok. A miskolci együttes hatodik éve szervez koncertet a zene világnapja alkalmából: október 2-án a vibráló dallamairól és színes palettájáról ismert Talamba Ütőegyüttessel lépnek közösen pódiumra.
Kép
A Talamba ütőegyüttes - A miskolci közönség lehet a „bétatesztelője” a különleges zenei programnak.

Handa Eszter, a zenekar kommunikációs menedzsere elmondta, igyekeznek ezeken a koncerteken az élő zene határtalanságát és sokszínűségét bemutatni.

- Kicsit kitekintünk ilyenkor a hagyományos klasszikus zenei koncertek és koncerttermek mögül, és elhívjuk Miskolcra a zenei élet kiválóságait műfajtól függetlenül. Így került képbe a négytagú ütősegyüttes is, akik vendégelőadóként ugyan már szerepeltek Miskolcon, de most először állnak közösen színpadra a helyi szimfonikus együttessel egy nagyszabású koncert keretében, így a miskolci közönség lehet a „bétatesztelője” ennek a több szempontból is különleges zenei programnak.

- Antal Mátyással, az együttes művészeti vezetőjével régebben dolgoztunk már együtt, amikor a Nemzeti Énekkarnak volt a karigazgatója, de a miskolci zenekar karmestereként ez lesz az első közös fellépésünk – meséli lapunknak Zombor Levente, az ütőegyüttes vezetője.

A Talamba egy olyan profi zenészekből álló baráti társaság, tagjainak életcélja a zenei műfajok széles repertoárjának bemutatása. Koncertjeiken ugyanúgy megjelennek a klasszikus, mint a kortárs vagy a könnyűzenei alkotások átiratai, amiket rendszerint megfűszereznek egy csipet dzsesszel, vegyítenek népdalokkal, afrikai törzsi ritmusokkal vagy éppen pörgős balkáni dallamokkal.

Zombor Levente szerint oldottabb hangulatú, könnyedebb hangvételű koncertre számíthatnak az érdeklődők. - Könnyebben emészthető, populárisabb zenék, filmzenék is megszólalnak majd, ebbe a struktúrába pedig szerintünk nagyon jól beilleszkedik a Talamba. A koncerten játszani fognak külön a szimfonikusok és a Talamba is, de lesz olyan rész, amikor a két együttes közösen áll színpadra. Több érdekes zenei darab is műsorra került.

- Játsszuk majd például A bolygók című művet Gustav Holsttól: egyesek szerint ez a régebben íródott programzene adott ihletet John Williamsnek is a Star Wars témáihoz. Ennek megfelelően a filmzenék ősatyjának tekinthető ez az alkotás, amiből néhány erőteljesebb tételt mutatunk majd be. Emellett egy Paul Simon feldolgozást is színpadra viszünk, valamint hallhatja a közönség többek között a Talamba saját, Ibéria című kompozícióját is, ami direkt ütőegyüttesre és szimfonikus zenekarra íródott, és a félsziget zenei világába kalauzolja a hallgatóit.

A koncert során olyan különleges ütőshangszerek is megszólalnak, mint például a steel drum, a marimba, a vibrafon, vagy a baszk txalaparta.
 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.