Ugrás a tartalomra

Járjunk nyitott szemmel a Régiségvásáron!

Létrehozva
Ha eddig csak a jól megszokott kereskedőinket kerestük volna fel, akkor fogadjuk meg: mostantól nyitott szemmel kutatunk a régiségek között! Nyitottság az újra – ez az októberi Régiségvásár üzenete számunkra.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Bevallom, eddig főleg a könyvritkaságok miatt sétáltam végig a minden hónap első vasárnapján megtartott Régiségvásáron. Rengeteg különleges, máshol be nem szerezhető kötettel lettem gazdagabb (roskadozik is a könyvespolcom tőlük), de hiába frissítik kínálatukat a kereskedők időről időre, egyre nehezebb olyan kiadványt találni, amiből egy példány ne gazdagítaná már az állományomat.

Úgy indultam tehát neki a mostani nézelődésnek, hogy a könyveket ezúttal hanyagolom, és más, számomra érdekes, különleges dolgok után kutatok.

Kerámia, képkeret, egy (újabb) bicikli, tárolóedények, kőszobrok, füstölő, antik bútor – csak nyitott szemmel kell járni, és lehet, hogy megbújva a többi között, de megtaláljuk a lakás ékességévé váló tárgyakat. Ne rohanjunk hát, figyeljünk, keressük a szépet, a jót – biztosan ráakadunk, ha nyitottak és kitartóak vagyunk!

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.