Ugrás a tartalomra

Online is várják a csapatokat

Létrehozva
Élőben addig tartják a miskolci kocsmakvízt, amíg arra van lehetőség.

A válaszok kutatása ősi, velünk született ösztön, az emberiség fejlődésének egyik fő mozgatója. A szórakozás szintén fontos dolog, hiszen a boldogság, még ha csak pillanatnyi is, szintén az élet egyik célja. Ezt a két dolgot köti össze az angol nyelvterületekről induló kocsmakvíz, kiegészítve a legfontosabb élménnyel, a csapatmunkával. A kvízre jelentkezők csapatokban játszva mérik össze az erejüket. A műfaj eredeti változata egy nyilvános program, amit a legkisebb puboktól elkezdve a legnagyobb szórakozóhelyekig - kissé eltérő szabályokkal - mindenhol játszanak a világban. A kocsmakvíz néhány éve hazánkban is elterjedt, Miskolc pedig az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez.

Hazánk legnagyobb kocsmakvízszervezője, a QuizNight csapata online megmérettetésekre invitálja az érdeklődőket. Bár a kvízezés élőben nyújt igazi élményt, a veszélyhelyzet alatt általában több mint négyszáz csapat vett részt a hétfői online kvízesteken. A fokozódó vírushelyzet miatt jelenleg is két szálon fut a kvízezés: a bárok, kocsmák és éttermek mellett a digitális tér is otthont ad a programnak.

Miskolcon a Melon Cafe & Bárban várják hétfő esténként 8 órától azokat a csapatokat, amelyek szeretnék kipróbálni magukat a QuizNight hivatalos versenyeseményein: rengeteg témában, sok kérdéssel, különböző logikai és tudásalapú feladattal. Bese Gergely helyi kvízmester úgy fogalmazott, hogy a rendelkezéseknek megfelelően tartják meg a kvízesteket addig, amíg erre lehetőség van. Akik pedig most inkább mellőznék a közösségeket, a járványidőszak alatt online is becsatlakozhatnak a játékba.

 

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.