Ugrás a tartalomra

Ingyenes intenzív online fotótanfolyam indul a Magyar Házak támogatásával

Létrehozva
A nagyváradi “Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület, a Magyar Házak támogatásával kéthetes, intenzív, magyar nyelvű technikai és fotóművészeti tanfolyamot szervez a Kárpát-medencében élő, fotográfiát kedvelők számára.

A fotótanfolyamot Tóth István nagyváradi fotóművész, az EFANE elnöke tartja, aki több mint négy évtizede vezet fotótanfolyamokat. A résztvevők előadást hallhatnak a fotográfia történetéről, az analóg és digitális fényképezőgépekről, fotótechnikákról és a mobiltelefonokkal készített képek technikai ismereteit is elsajátíthatják.

Az online előadásokra 2021. február 1- 12 között, munkanapokon, magyar idő szerint 16:00 - 18:30 óra között, illetve szombaton 09:00-12:00 óra között kerül sor. A tanfolyam elvégzését a szervező oklevéllel igazolja. A tanfolyam résztvevői által készített legsikeresebb alkotásokat pedig közös kiállításon mutatja be a nagyváradi várban. A kiállítás ünnepélyes megnyitója, amely egyben a tanfolyam záróünnepsége is lesz, február 13-án, 10 órai kezdettel tartják.

A tanfolyam ára 35.000 Forint, de a debreceni, erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és őrvidéki jelentkezők tandíját, a Partium Házat működtető Magyar Házak Nonprofit Kft magára vállalja.

A jelentkezési lap a www.partiumhaz.hu honlapról tölthető le. A kitöltött jelentkezési lapokat a nemethynorbert@partiumhaz.hu email, címre várják január 30-ig. Érdeklődni a 0036 20 560 3211-es telefonszámon, vagy személyesen Miskolcon a Felvidék  Házban (Rákóczi u.2.) lehet.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.