Ugrás a tartalomra

Egy szolnoki garázs tetején látták napozni az Alföldön kóborló párducot

Létrehozva
A jelzések szerint különböző helyeken látták a Kiskunságban kóborló párducot az elmúlt napokban.

Az egyik bejelentő Szolnok belvárosában vélte látni a nagymacskát, miközben az épp egy garázs tetején napozott. Ezenkívül több helyen, még a Szolnok közelében lévő Kengyelen is látni vélték az állatot egy utca végében - írja az Index.

Szolnokon egyébként szakemberek is vizsgálatot folytattak, de minden esetben csak macskák lábnyomait találták meg, párducét nem. Kardos Roland, a Magyar Magánállatkertek Egyesületének elnöke is kiment nyomokat keresni, tapasztalatairól a Facebookon számolt be, ezt itt tekinthető meg.


Bejegyzése végén azt írta: nem zárják ki, hogy más országrészeken valóban kóborol egy nagymacska, de a szakértők egyelőre szkeptikusak, mivel még nem láttak meggyőző bizonyítékokat, holott ennyi idő alatt ezeknek már mutatkozniuk kellett volna.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.