Ugrás a tartalomra

Mire számítson a miskolci turizmus?

Létrehozva
Tették fel a költői kérdést az iparág helyi képviselői szerdán. Előadásokkal egybe kötött üzleti reggelit szervezett a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület azzal a céllal, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást és tapasztalatokat cserélve fejleszthessék szolgáltatásukat.

Indul a turisztikai szezon, és tulajdonképpen ennek apropóján találkoztak a helyi érintett szolgáltatók és szervezetek. Szendrei Mihály, a szervező Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, sokan közülük nem ismerik egymást és ennél fogva nem is tudnak együttműködni. A kapcsolatépítés – és így a városi turizmus hatékonyságának növelése – a rendezvény egyik fő célja volt.

„Mi most azt tűztük ki célul, hogy demonstráljuk a helyi civil és szakmai társadalom erejét, előnyét” – mondta Szendrei Mihály, majd hozzátette, hogy ennek érdekében előadásokon mutatkoztak be a meghívott vendégek – ők főként nonprofit szerveződések voltak.

Kép
Fotók: Mocsári László

Jellemzően vállalkozók hallgatták meg ezeket a bemutatkozásokat. Egyikük volt Oszlánczi Réka, a Creppy PalacsintaHáz Étterem tulajdonosa és vezetője. Kifejtette, hogy kíváncsian érkezett az üzleti reggelire: milyen programokkal készülnek a turisztikai szezonra Miskolcon más vendéglátóhelyek, szállások, illetve az önkormányzati szervezetek.

Hangsúlyozta, hogy a rendezvény kiváló alkalmat biztosít a napi kihívások és a rájuk adott válaszok átbeszélésére. Hozzátette: tavaly, a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások részleges feloldása után nagymértékű fellendülést éreztek a forgalomban, idén nyáron ennek a fokozódására számítanak.

Kép

Orosz Eszter, a MIDMAR Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Miskolc nagyváros, ezért számos szereplő érintett a helyi turizmus fejlesztésében. „Érdekük, hogy együttműködjenek, hiszen a vendégeknek akkor tudnak többet adni, ha tájékozódnak és ismerik a kapcsolódási pontjaikat, ezáltal komplex programcsomagot kínálhatnak”.

A város ajtaján kopogtató turisztikai szezonnal kapcsolatban kifejtette, hogy pozitívak a kilátások, hiszen mostanra semmilyen járványügyi korlátozás nincsen érvényben, ezért felértékelődnek a rendezvények. „Ugyanakkor nagyon sok a látnivaló is Miskolcon: számos élmény szerezhető a fürdőkben, a Bükkben, a belvárosban” – folytatta, hozzátéve, hogy a kettő együtt versenyképes turisztikai célponttá teheti a várost.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.