Ugrás a tartalomra

Vége a kétéves árstopnak, emelkednek a fürdőbelépők árai

Létrehozva
Miután a járványhelyzet miatt nem emelhettek árat az elmúlt másfél évben a fürdők, most akár 1000 forinttal is többe kerülhet egy belépő. Ezt az energiaárak megugrásával és a bérköltségek emelkedésével indokolják.
Kép
A családoknak többet kell fizetniük a fürdőzésért is. | Minap-arcív fotó: Juhász Ákos

A kormány idő előtt feloldotta az áremelési moratóriumot az önkormányzatok, valamint az önkormányzati többségi tulajdonban lévő fürdők esetében (eredetileg június 30-áig tartott volna). A fürdők már nagyon várták a döntést, hiszen sok helyen két éve változatlan árakkal dolgoztak - ehhez képest alig több mint egy év alatt csak a villamosenergia költsége az ötszörösére, a földgázé pedig a duplájára nőtt. Ráadásul nem pusztán ezek a kiadások ugrottak meg az elmúlt időszakban, hanem gyakorlatilag minden, a fürdők működtetésével kapcsolatos költség is.

Az üzemeltetők több helyen egyből reagáltak a moratórium feloldására. Az RTL megkeresésére Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett, utoljára 2020-ben lehetett árat emelni, közben azonban számos olyan költségnövekmény volt, amelyet a cégek nem tudtak érvényesíteni. Gyulán most 2650 forintról 3200-ra drágult a felnőtt napijegy.

Budapesten is emelték az árakat. A Paskál fürdőbe egy négytagú család a hétvégi napokon több mint 10 ezer forintért vehet jegyet, ami 900 forintos emelkedés az eddigihez képest. A budapesti strandokon a belépők 8,7, a bérletek 10-14 százalékkal drágultak. Az olyan, többnyire külföldiek által látogatott történelmi fürdőkben, mint a Gellért, még meredekebben emelkednek az árak, 20 százalékkal drágábban lehet bejutni.

A fürdőszövetség szerint ahol eddig nem is emeltek, ott majd a következő hetekben fognak, ráadásul még durvább drágulás jöhet.

- Drasztikusabb áremeléseket fogunk tapasztalni, tehát nem 5-10, hanem 20-25 százalékos, néhány jegytípus esetében még ennél magasabb áremelésről is lesz szó - mondta Balogh Zoltán főtitkár.

A magántulajdonú fürdők közül szinte mindegyik szereplő már emelte az árakat idén. Sőt az egyik szakportál, A Termál online tud olyan fürdőről, ahol év eleje óta egy második - nem tervezett - áremelésre is rákényszerültek a megugró kiadások miatt.

A nyíltvízi fürdők esetében visszafogottabb, de a Balatonon júliusig átlagosan így is tíz-tizenöt százalékkal emelkedhet a strandbelépők ára tavalyhoz képest.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.