Ugrás a tartalomra

CineVersity - kiváló ételek és italok, kellemes kerthangulat a Csengeyben

Létrehozva
Szombat este ismét várták a kulináris élvezetek szerelmeseit a Csengey-kertbe, ahol a jó hangulatról mások mellett a Kerekes Band gondoskodott.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A CineFest idén új helyszínnel bővült: a Művészetek Háza három és a Miskolci Csodamalom Bábszínház egy vetítőterme mellett a Csengey-kert is bekerült a programba, melynek köszönhetően egy régi hagyomány éledt fel: újra vannak szabadtéri vetítések és koncertek a fesztiválon.

A CineFest és a Miskolci Egyetem közös szervezésében megvalósuló Cineversity program a kora őszi estéken ingyenesen látogatható szabadtéri programokkal várja az érdeklődőket.

A kertmoziban láthatjuk az Együtt kezdtüket, a Nyugati nyaralást, valamint egy igazi klasszikust, a Kontrollt. Utóbbi idén ünnepli a huszadik évfordulóját, melynek örömére nem csak a filmet láthatja a közönség: a vetítés után ugyanis színpadra lép az alkotás zenéjét jegyző NEO pénteken. Szombaton pedig érkezik a Paddy & the Rats a Csengey-kertbe.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.