Ugrás a tartalomra

Hétvégén ismét Chili Nap Lillafüreden 

Létrehozva
Szeptember 9-én, szombaton hatodik alkalommal rendezik meg a Chili Napot a lillafüredi Medvetalpban. 
Kép

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is szeptember második szombatján rendezik meg a lillafüredi Medvetalp Bistro-ban a Chili Napot. A chili termelők mellett kézművesek és egyéb kulturális kiállítók, valamint zenei programok is várják a látogatókat. 

- Folyamatosan gyarapodnak az országban a chilihez kapcsolódó rendezvények, de a nagymarosi csípős fesztivál mellett a legrégibb, minden évben megrendezett esemény a lillafüredi Chili Nap. A rendezvényünk abban is jeleskedik, hogy fellépői, szervezői önkéntesként tevékenykednek, szolgáltatnak, többen már nem első alkalommal – nyilatkozta lapunknak a Chili Nap szervezője, Jakab Zsolt. Mint mondta, a rendezvény egyre nagyobb látogatottságnak örvend, vannak, akik hosszú hétvégére érkeznek ide több száz kilométerről, kifejezetten a Chili Nap miatt. 

Az idei Erősevő Próba egyben a Lángoló Harapások Magyar Bajnokság egyik állomása és pontszerző alkalma.

Kép

A Chili Nap tervezett programja:
10:00 Kapunyitás    
10:00-19:00 Chili és chilis termékek vására
10:00-16:00 Állatsimogató - Szimbiózis Alapítvány
10:30-11:10 Csiszár István és a Miskolci Tambura Banda
11:10-11:30 Ficsku Pál – „Olvass szabadon” Kézműves írások
11:30-12:30 a "SITYU" 1 személyes nosztalgia - Árvai István
13:00-15:00 Erősevőpróba a Lánoló Harapások pontszerző országos bajnokság VIII. állomása
16:30-17:30 Ly16 zenekar
17:30-19:00 Vadkelet zenekar
 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.