Ugrás a tartalomra

Koronás fő jött a világra a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
Nem csak Miskolcon, de Magyarországon is először született közép-ázsiai gímszarvas borjú.
Kép
Képforrás: Miskolci Állatkert / Facebook

A múlt héten bemutatott európai bölényborjú mellett született a nyár során egy másik, szintén ritka patás állatunk is: közép-ázsiai gímszarvas csapatunk elsőszülött borjának örülhettünk - számol be a hírről közösségi oldalán a Miskolci Állatkert.

- A fajt ugyan már 2016 óta tartjuk, azonban az idei évben koronázta végre siker a szaporításukra vonatkozó törekvésünket egy kis bika személyében.

A szarvasborjú világrajövetele azért számít nagy jelentőségűnek, mert a fajnak a természetben mindössze 4000 példánya élhet, állatkertekben pedig még ritkább: a megőrzésüket szolgáló európai tenyészprogramban csupán 10 intézmény vesz részt, ahol jelenleg 48 egyedet gondoznak. Ezért minden utód nagy értéknek számít - írják.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.