A Széchenyi utca Erzsébet tér és Villanyrendőr közötti szakaszának déli oldala ad otthont decemberben a Miskolci Termelői Napnak – árulta el a minap.hu megkeresésére Fedor-Szabó Zsuzsa, Miskolci Kulturális Központ (MKK) Nonprofit Kft. marketing-vezetője.
Ahogyan az ismert, a népszerű vásárt hosszú évek óta az Erzsébet téren rendezik meg, az azonban az idei adventi programoknak egyik fontos helyszíne lesz, egészen konkrétan egy jégpályát alakítottak itt ki. Arról a hónap elején írtuk, hogy az MKK először arról tájékoztatta a vásározókat, hogy az év utolsó két termelői napja elmarad, később aztán éppen a program nagy népszerűsége miatt bírálták felül a döntést. A novemberi vásárnak így a Szent István tér adott otthont, ami egyébként a vásározóknak és a program látogatóinak is elnyerte tetszését.
A Miskolci Termelői Napot mindig a hónap harmadik vasárnapján rendezik meg, ami decemberben 17-ére esik. Ekkor azonban ezen a területen, egészen az Erzsébet térig az adventi vásár foglal majd helyet, ezért döntött az MKK úgy, hogy az ünnepváró programok közvetlen közelébe, a sétálóutca fent említett szakaszára költöztetik a termelői napot. Fedor-Szabó Zsuzsa hozzátette, januárban már ismét az Erzsébet téren lesz a program.
Megvan a decemberi termelői nap helyszíne
Kapcsolódó cikkek
Ez is érdekelhet
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
Zúzmara Expressz indul Mahócára
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.