Ugrás a tartalomra

Még tart az ebzárlat, elmaradnak a menhelyi nyílt napok áprilisban

Létrehozva
Sem az Állategészségügyi Telepen, sem a MÁSA-nál nem lesz kutyasétáltatás az ebzárlat ideje alatt. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, április 6-a, szombatig tartott a tavaszi rókavakcinázás Miskolc közigazgatási területén, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei orális - azaz szájon át történő - immunizálási kampány részeként, amely a Sajótól keletre fekvő területet érintette. A vakcinázás során - a lakott, sűrűn beépített övezeteken kívül - a vármegye légterében kisrepülőkről szórták ki a rókák számára vonzó csalianyagba burkolt veszettségvakcinát.

Az eljárás kapcsán április 1-je és 22-e között ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el Miskolc közigazgatási területén a megyei kormányhivatal: a kutyákat és a macskákat tartási helyükön a szóban forgó időszakban elzárva kell tartani. A kutyákat csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni sétálni. Kivételt képeznek ez alól az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező: vadászebek, fegyveres testületek ebei, katasztrófa-mentő kutyák, valamint a segítő, terápiás és vakvezető kutyák. A legeltetési tilalom keretében a városban csak az arra kijelölt helyen lehet – szarvasmarhákat, bivalyokat, juhokat, kecskéket, lovakat, szamarakat, öszvéreket és sertéseket – legeltetni.

Az ebzárlat miatt az Állategészségügyi Telepen a kutyasétáltatással egybekötött nyílt napok áprilisban elmaradnak. A Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) Kutyagolása ugyancsak elmarad 14-én, vasárnap. „Látogatókat és sétáltatókat korlátozott számban tudunk fogadni, ha messengeren egyeztetünk időpontot!” – írja a MÁSA facebook oldalán
 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.