Ugrás a tartalomra

Jön a harmadik Váralja Akusztik 

Létrehozva
A könnyűzenei fesztivált a augusztus első hétvégéjén rendezik meg Boldogkőváralján.

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a harmadik Váralja Akusztik könnyűzenei fesztivált Boldogkőváralján, a Téka tábor erdei helyszínén, ahol folk, hip-hop és indie rock produkciók szólalnak meg - közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írták, a fesztivál elsődleges ügye a művészet természetes közegben való megszólaltatása, az előadók kivonása a mesterséges térből és díszletekből. Emiatt a Váralja Akusztik zenei programja "minimál hangszereléssel játszó" szerzőket, előadókat vonultat fel.
    
Az augusztus 9-től 11-ig tartó rendezvényen többek között fellép majd a magyar hip-hop egyik feltörekvő előadója, Co Lee, de mellette zenél még Dánielfy Gergő, a Kale Lulugyi, Lenkke és a Heavy Brains is.
    
Idén a fesztivál és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzenei Kollégiuma közti megállapodásnak köszönhetően az Induló Előadói Alapprogram által támogatott zenekaroknak és alkotóknak is fellépési lehetőséget biztosít. Emiatt olyan feltörekvő előadók is érkeznek a Váralja Akusztikra, mint a Labek & Chrobak, Cserihanna vagy Palágyi Ildikó.
    
Az akusztikus koncertek után minden nap nagyzenekaros koncertekkel, illetve elektronikus előadók produkcióival zárul. Emellett a fesztivál programja idén workshopokkal, szervezett túrákkal, művészeti és gasztronómiai előadásokkal is kiegészül - írták.
    
A Váralja Akusztikon a "szabadszínpad" névre keresztelt egyedi kialakítású völgyszínpad hangmérnökökkel, hangszerekkel, színpadi technikával várja napközben azokat a vendégeket, akiknek zenélni támadna kedvük és saját előadásukkal színesítenék a fesztivál programját.
    
A zenei és kulturális szolgáltatások mellett a rendezvény szervezői helyi tevékenységeket, családi programokat és tábori programokat is szerveznek a látogatók számára.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.