Ugrás a tartalomra

Emberszerű hangadásra képesek az orangutánok

Létrehozva
Egy friss tanulmány szerint az orangutánoknak megvan a képessége, hogy az emberhez hasonlóan vezéreljék a hangjukat.
Kép

A skóciai St. Andrews-i Egyetem és az Indianapolis Zoo közös kutatásban tanulmányozta az állatokat, mikor a nyelvképzési hasonlóságokra figyelmesek lettek – olvasható a Daily Mail híreiben.

A kutatók az állatkerti gondozókkal dolgoztak együtt Indiana államban, és két majmot, a 11 éves Rockyt és a 36 éves Knobit tanulmányozták, akiknek olyan egyszerű hangszereket adtak, mint például a kazoo, és énekeltek is. A két orangután néhány percen belül képes volt bizonyos szinten játszani a hangszereken, miután megkapták azokat.

Kép

Adriano Lameira, a kutatás vezetője szerint a beszéd határozza meg az emberi kommunikációt, de a fejlődésére nincs tudományos magyarázat. Talán az emberszabásúaknál, a legközelebbi rokonainknál lehet a kulcs, hogy elemezni tudjuk a folyamatot – mondta a kutató. Az állatkert igazgatója szerint ez azt is bizonyítja, hogy alábecsülték az orangutánok és az emberfélék képességeit.

A tanulmány a Scientific Reports tudományos lapban olvasható.

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.