Ugrás a tartalomra

Egy mozdulat és egy kattanás, ami életet menthet: fokozottan ellenőrzik a biztonsági öveket

Létrehozva
A hét folyamán a szokottnál is gyakrabban találkozhatunk autónkat igazoltató rendőrrel Miskolc útjain. Az egyenruhások ezúttal a passzív biztonsági eszközöket, azaz a biztonsági övet és a gyereküléseket ellenőrzik kiemelten.
Kép
Juhász Ákos tavaly márciusi felvételei

Habár a sofőrök többsége az előírásnak megfelelően használja a biztonsági övet, a tapasztalatok szerint az utasok közül sokan mégse kötik be magukat. A Miskolc Televízió csütörtöki híradójában látható riport szerint a túlnyomó többség fontosnak tarja, hogy bekösse magát, a szülők pedig odafigyelnek a gyerekek biztonságos utaztatására is, így alapvetően mindenki örül az ellenőrzésnek.

A felmérések szerint biztonsági öv nélkül már 30 km/órás ütközési sebességnél is halálos sérülést szenvedhet az autó utasa.

Kép
A fokozott közúti ellenőrzés a hét végéig tart. 

A helyi erők naponta csaknem negyven olyan esettel találkoznak, amikor a hátsó ülésen utazók nem használják a biztonsági öveket, holott az számukra is kötelező. A Miskolc Városi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője stábunknak elmondta: amennyiben lehetőség nyílik a puszta figyelmeztetésre, akkor munkatársai igyekszenek csupán azzal élni, azonban a biztonsági eszközök használatának figyelmen kívül hagyása az esetek legtöbbjében nem ilyen, éppen ezért kénytelenek a megfelelő bírságot és a büntetőpontokat kiszabni a vétkesre.

Az öv nemcsak életet, de pénzt is menthet: a biztonsági öv használatának elmulasztása városban tíz-, országúton tizenöt-, autópályán és autóúton pedig húszezer forintos büntetést von maga után.

Molnár Emil kifejtette továbbá: ennek ellenére is akad, aki nem riad vissza attól, hogy szabálytalanságot, netán bűncselekményt kövessen el – sajátján túl ezzel embertársai épségét is veszélyeztetve. Mint arról a szakember beszámolt, kedden éppen a kiemelt közlekedési akció részeként igazoltattak a rendőrök a Hegyalja úton, amikor váratlanul egy autó csapódott a megállított járműbe. Az elkövető olyannyira ittas volt, hogy csak több órás várakozás után tudták kihallgatni a hatóság emberei.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle (fotó)
Kigyulladt egy betegszállító autó - ennyi maradt belőle
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A járműben csak a vezetője tartózkodott, aki időben ki tudott szállni.
Lillafüred
Fának hajtott egy autó Lillafüred határában
BalesetMiskolc
A 2505-ös út 45-ös kilométeréhez a diósgyőri tűzoltók vonultak csütörtök este.
Karambol az M30-as autópályán: két jármű ütközött
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A 45-46-os kilométer között, Aszaló térségében történt a karambol csütörtök délután.
halálos baleset a 3-as főúton
Felfoghatatlan tragédia: gyermekek is életüket vesztették a 3-as főúton történt balesetben (frissítve)
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset történt a 3-as főúton, Bükkábránynál szombaton. Öten életüket vesztették.