Ugrás a tartalomra

Aranyszínű sárgaság – Tokajban is megjelent a szőlővész

Létrehozva
Rossz hírek.

Bodrogkeresztúr térségében (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Tokaji borvidék) lakossági bejelentésre, míg Abasár községben (Heves vármegye, Mátrai borvidék) az intenzív felderítés eredményként sikerült kiszűrni a fertőzésgyanús szőlőtőkéket – tájékoztatott honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Hozzátették: a vármegyei növényvédelmi felügyelők mindkét helyszínen mintát vettek, végül a Nébih laboratóriuma igazolta a zárlati kórokozó jelenlétét. A betegség megerősítéséhez és a szükséges növényegészségügyi intézkedések mielőbbi elrendeléséhez az előszűrés céljából kihelyezett Nébih mobil laborautó helyszíni mérései is hozzájárultak.

– Az illetékes kormányhivatalok szakemberei a fertőzéssel érintett helyszíneken elrendelik a szükséges növényegészségügyi intézkedéseket. Az 1 kilométeres sugarú fertőzött terület és a fertőzés körüli további 3 kilométer sugarú puffer zóna kijelölése már megkezdődött – tudatták.

A Nébih hangsúlyozza: az FD-betegség elleni országos szintű védekezésben kiemelten fontos a fertőzött ültetvények gyors felderítése. Felhívják a szőlőtermesztők és a lakosság figyelmét, hogy a tünetek észlelését haladéktalanul jelentsék az illetékes hatóságoknak: a vármegyei kormányhivatal növényegészségügyi felügyelőjének és a Nébih-nek. A lakossági bejelentések továbbra is kulcsfontosságúak, hiszen az időben érkező jelzések lehetővé teszik a növényegészségügyi intézkedések mielőbbi elrendelését és ezzel a fertőzés gyors terjedésének megakadályozását.

További információk és a védekezéssel kapcsolatos tudnivalók elérhetők a Nébih tematikus aloldalán.

Ez is érdekelhet

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.
tűzoltó
Tűz ütött ki Szikszónál
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Kigyulladt a szemét Szikszó térségében csütörtök délután.
Jubilált a megyei könyvtárosok találkozója
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
Ebben az évben Gömörszőlős adott otthont a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok összejövetelének. A 20. jubileumi eseményen szép számmal vettek részt a szakma képviselői, hiszen csaknem nyolcvanan érkeztek a gömöri településre.