Bűnügy
Széklábbal esett neki a szomszéd autósnak a benzinkúton
Centimétereken múlott, hogy két autó nem fért el egymás mellett egy miskolci benzinkúton. A vita hevében a verekedők egyike széklábbal is ütötte az ellenérdekelt feleket.
Tizennégy hétvégi házba tört be a miskolci férfi
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy férfival szemben indított, aki tizennégy hétvégi házba tört be.
Kilenc és fél évre ítéltek egy budapesti fiút, mert megölte volt barátnőjét
Aljas indokkal elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen 9 év 6 hónap – fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélték azt a fiút, aki tavaly januárban megölte volt barátnőjét Budapesten, egy Újlak utcai házban – tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn.
A magyar hatóságok kezdeményezik a szerbiai magyar bérgyilkos kiadatását
A magyar hatóságok kezdeményezik a kiadatását annak a Prágában őrizetbe vett szerbiai magyar bérgyilkosnak, aki ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki - erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatott szombaton a police.hu-n.
Újabb halálos késelés történt Londonban
London keleti részén megkéseltek egy 17 éves lányt, aki belehalt a sérüléseibe. Az eset péntek este történt egy parkban.
Újszülött gyermekét ölte meg egy nő Alsózsolcán
Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a felsőzsolcai nőt, aki megölte újszülött gyermekét.