Bűnügy
Halálos hajóbaleset a Tiszán: jogerős ítélet született
Jogerős ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék a 2021-ben történt tiszai halálos vízi baleset ügyében. A másodfokú bíróság enyhítette az elsőfokon kiszabott büntetést, ugyanakkor fenntartotta a vádlott bűnösségének megállapítását.
Aránytalan erőszak
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, aki az általános iskola bejáratánál megtámadta az ott tanuló fiúgyermeket.
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Ki lehet ez a nő?
Olvasóink segítségét is kérik a miskolci rendőrök az egyik helyi villamoson történt lopás elkövetőjének azonosításához.
Felszámolt a rendőrség egy ózdi kábítószer-terjesztő hálózatot
Két nő és négy férfi volt a tagja annak az ózdi dílerhálózatnak, akiket most bíróság elé állítottak.
Volt felesége barátjának kocsiján töltötte ki a bosszúját
A Miskolci Rendőrkapitányság rongálás és garázdaság vétség miatt folytatott nyomozást egy 52 éves helyi lakossal szemben.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Rendszeresen fenyegette és bántalmazta feleségét
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a feleségét rendszeresen bántalmazta, több alkalommal pedig megöléssel fenyegette.
Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Két tonna dohánylevelet akart átcsempészni az M3-ason
Túlsúlyos furgon, ismeretlen fuvar és több mit 2 tonna szárított dohánylevél az M3-as autópályán – a járőrök egy rutinszerű ellenőrzés alapján indult ügyben, illegális szállítmányra bukkantak.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.
Szétütötte a jegykiadó automatát
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rongálás bűntette miatt, aki az autóbusz megállóban ököllel ütötte a jegykiadó automatát.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.
Volt élettársára gyújtotta a házat
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt, aki tudva arról, hogy volt élettársa, annak új párja és még egy férfi otthon tartózkodnak, rájuk gyújtotta a házat.
Az ámokfutást fedélzeti kamera rögzítette: közel 100 kilométert menekült a rendőrök elől, majdnem halálos balesetet okozott
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt a többszörös visszaeső borsodi férfivel szemben, aki több bűncselekményt is elkövetett menekülése során.
Kérdőre vonta, majd megszúrta a sértettet egy fiatal Serényfalván
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2026. május 11-én délután odalépett a sértetthez a Serényfalva külterületén lévő buszmegállóban, őt kérdőre vonta egy testvérét ért incidens miatt, s miután a sértett nemleges választ adott neki, a terhelt – vélhetően egy pillangókéssel – a hasán és a veséjénél megszúrta.
Súlyosan bántalmazhatta feleségét egy ónodi férfi - letartóztatták
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak az ónodi férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint évek óta bántalmazta feleségét.