Bűnügy
Rács mögött a borsodi őrző-védő bűnszervezet
Több mint 250 millió forint adót és járulékot nem fizetett be az a vagyonvédelemmel foglalkozó borsodi bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az elkövetők letartóztatásba és bűnügyi felügyelet alá kerültek.
Zebrán előzni legfeljebb csak aerodinamikailag kifizetődő
A pénzbírság mellett hónapokra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, aki Tiszaújvárosban gyalogos átkelőhelyen előzött.
Sziréna tisztelgett sziréna előtt
A mentők napja alkalmából szervezett programot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az Országos Mentőszolgálat Észak-Magyarországi Regionális Mentőszervezet munkatársai számára pénteken.
Mozgássérültet fosztott ki segítségnyújtást színlelve egy nő
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves nő ellen kifosztás, csalás, lopás és kiskorú veszélyeztetése, valamint közokirattal visszaélés vétsége miatt.
Durva: ki akarta csontozni a feleségét a miskolci férfi
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci férfival szemben, aki válófélben lévő feleségét folyamatosan zaklatta.
Hároméves gyermeket vitt magával a kóros elmeállapotú nő
Vádat emelt egy 44 éves nő ellen a Miskolci Járási Ügyészség, mert tavaly, egy májusi estén Miskolcon, egy lakóház udvarán szülői felügyelet nélkül játszó hároméves gyermeket a kerítésen átemelve kivette, majd lakására vitte.
Letartóztatásban a halálos baleset gyanúsítottja
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Nyolcezer doboz adózatlan cigarettát találtak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tiszaadonynál, a zöldhatár ellenőrzése során nyolcezer doboz adózatlan cigarettát találtak.
24.hu: Elfogták Berki Krisztián dílerét
Elfogta a rendőrség azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő adhatta a drogot Berki Krisztiánnak, akit péntek reggel találtak holtan a IX. kerületi otthonában.
A nap rendőrségi címadása: felplankolták a blankolt vezetékeket
Közel tizennégy millió forint kárt okoztak azok a férfiak, akik egy bükkábrányi telephelyről kábeleket loptak. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a tolvajokat.
Gumicsónakon érkezett a cigi
Mintegy 32 millió forint értékben találtak cigarettát egy gumicsónakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Elvitte, elakadt, elaludt - előállították
A rendőrök előállították azt a miskolci férfit, aki egy lezáratlan autóba ülve, azt egy ingoványos területre vezette, majd - mivel nem tudott továbbmenni - elaludt benne - adta hírül a police.hu.
Térfigyelő kamerák segítségével fogtak el egy kerékpártolvajt
Az ellopott biciklik visszakerültek a tulajdonoshoz.
Határokon átívelő járőrszolgálat
A határon átnyúló bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében újra elindult a közös járőrszolgálat az Edelényi Rendőrkapitányság és a szlovákiai Rozsnyói Rendőrőrs munkatársainak közreműködésével.
Nem ébredt fel a kómából: a börtönkórházban halt meg M. Richárd
Meghalt a két halálos áldozattal járó, Dózsa György úti baleset miatt három és fél év fogházra ítélt M. Richárd – közölte a férfi családja az Instagramon.
Magyar csalót fogtak el az Egyesült Királyságban
Nottinghamben kapcsolták le a magyar export körözöttet, akit "unokázós csalóként" is emlegetnek a rendőrök.
Nem jutott messzire az erőszakoskodó
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben és jutalomban részesített két – a Készenléti Rendőrség állományába tartozó – rendőrt.
Verekedés után rántott kést egy taktaharkányi iskolás
A rendőrök előállították azt a taktaharkányi fiút, aki a nyílt utcán összeverekedett egy iskolatársával, majd egy késsel megsebesítette.