Ugrás a tartalomra

Iskolában erőszakoskodott – a bíróság ítéletet hozott

Létrehozva
Egyik iskolatársával szemben követett el erőszakkal szexuális cselekményt a fiatalkorú vádlott az Encsi Általános Iskolában.
Kép
Képünk illusztráció

A bíróság által megállapított tényállás szerint az Encsi Általános Iskolában március 13-án a fiatalkorú vádlott találkozót beszélt meg lány iskolatársával egy tanteremben, míg az aulában a március 15-i ünnepség folyt. A terhelt a tanteremben a sértettet akarata ellenére simogatni kezdte, majd megszorította nyakát, kezeit lefogta, és háta mögé állva, nadrágját lehúzva vele erőszakkal szexuális cselekményt végzett - juttatta el közleményben portálunknak Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője.

Mivel a folyosóról hangok szűrődtek be, cselekményével felhagyott, kiment a tanteremből, de kívülről zárva tartotta az ajtót, hogy a sértett ne tudjon kimenni. A lány azonban ekkor segítségért kezdett kiabálni, melyet meghallott a keresésére indult egyik iskolatársa a folyosón és figyelmeztette a vádlottat, hogy engedje ki a sértettet - folytatták. 

A sértett ezt követően elmesélte a történteket az említett iskolatársnak, amit meghallva a vádlott indulatos lett és több alkalommal, ököllel vállon ütötte a sértettet, majd az egyik szekrényből kivett kosárlabdával fejen is dobta őt. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - számolt be a közlemény. 

A fiatalkorú terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt az Encsi Járásbíróság szexuális erőszak bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt három év javítóintézeti nevelésre ítélte. Továbbá végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, melynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna - tájékoztattak. 

A büntetés-kiszabás során enyhítő körülményként jelentkezett a vádlott beismerő vallomása, valamint ilyenként értékelte a bíróság kedvező személyi körülményeit is. Súlyosító körülmény a terhére nem merült fel. Az ítélet jogerős - közölték. . 

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.