Ugrás a tartalomra

Életmód

Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
A felelős állattartásról tanultak a diákok az állategészségügyi telepen
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Állategészségügyi Telepre látogattak ki csütörtökön a Szemere Bertalan Technikum tanulói azzal a céllal, hogy megismerkedjenek az ott végzett munkával és a sok gazdára váró kutyussal.
Képgaléria
Megdőlhet a korábbi nevezési rekord
MiskolcSportVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
A Kassa – Miskolc nemzetközi ultramaraton részleteiről kedden délelőtt sajtótájékoztatón ismertették a városháza dísztermében.
Kicsiket és nagyokat is vár Egészségnapjára a miskolci önkormányzat
MiskolcÉletmódEgészség
Szűrőbuszok veszik birtokba pénteken a Szent István teret.
Gondosóra program. Fotó: Osztie tibor
Már közel 85 ezer életet mentett meg a Gondosóra
MiskolcÉletmódEgészség
Egymillió fölött jár a Gondosóra-programban résztvevők száma hazánkban, ebből mintegy huszonkétezren miskolciak.
Világsiker után vasárnap újra indul a miskolci Gasztroexpressz
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidőTudományBulvár
A világszinten is díjazott „Ehető Erdő – Erdei Gasztroexpressz” március 22-én indul újra a Szeleta Parkból.
Nem harcolni tanít, hanem hazajutni – Önvédelmi edzések Miskolcon
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
A Defendo rendszerre épülő Amazon Training nem egy sima edzés: megtanulod megvédeni magad. Takács Veronika avatott be a különleges edzésforma rejtelmeibe.
Megmozdul az Avas szombaton: Aktív+ sportprogramok és Avasi Kvaterka
MiskolcKultúraÉletmódGasztroSzabadidő
Szombaton egész napos tavaszváró rendezvénnyel várják az érdeklődőket az Avason: délelőtt az Aktív+ mozgásprogramok, délután pedig a már közkedvelt Avasi Kvaterka kínál változatos élményeket.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.
Kapu Tibor  és Cserényi Gyula
A világűr után Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Találkozhatsz a magyar űrkutatás két meghatározó alakjával a Miskolci Egyetemen.
LÁÉV
Különleges erdei program hétvégén: tavaszköszöntő vonatozás Andókútra
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
Különleges tavaszi kirándulásra hívják az érdeklődőket március 14-én, szombaton. Indul a tavaszköszöntő vonatozás Andókútra.
Észak-amerikai kúszósül március hónap állata
Ez a cukiság lett a hónap győztese márciusban
MiskolcÉletmódSzabadidő
Márciusban a fehér fülesfácán, a magyar szürkemarha és az észak-amerikai kúszósül között dőlt el, ki legyen a hónap állata.
Fontos bejelentés a miskolci kórházból: sokakat érintő változás lép életbe mától
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészség
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház közleményt adott ki a maszkviselés, a látogatási tilalom és a látogatási korlátozás kapcsán.
Mézeskalács készítő tanfolyam a Felvidékházban
Besegíthet a nyúlnak
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidő
Hímes tojásokat alkothat, aki hétvégén a Felvidék Házba megy. Mács Ildikóval, a ház szakmai igazgatójával beszélgettünk a színes programokról.
Háromfogásos menük TOP miskolci éttermekben kedvező áron
MiskolcÉletmódGasztro
Indult az Étterem Hét. Miskolcon is csatlakozott több TOP étterem a kezdeményezéshez.
Megmozdul az Avas: Aktív programok várnak a hétvégén Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A tavaszvárást kezdhetjük egy kis mozgással Miskolcon. Erre csábít a hétvégi Aktív+ sportnap.
Magyar bajnoki dobogó tetején a Miskolcz-Revital párosai, óriási siker a szóló Eb-n
MiskolcSportBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódSzabadidő
A Miskolcz-Revital TSE párosai képviselik hazánkat a következő kontinensviadalokon, szóló versenyzőjük pedig hatalmas sikert aratott a szófiai Európa-bajnokságon.
jóga Avas kilátó
Kipróbálná, milyen a város felett jógázni?
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
Különleges hangulatú jógaprogram várja az érdeklődőket március 14-én az Avas kilátó kávézójában, ahol a résztvevők Miskolc panorámájában gyönyörködve kapcsolódhatnak ki. A „Tavaszi energiafeltöltő Hatha jóga” foglalkozást Morvai Tibor vezeti.
Flow Models Hungary
Új modelleket kerestek a Miskolc Plázában
MiskolcÉletmódSzabadidőBulvár
Castingot szervezett a Flow Models Hungary a Miskolc Plázában, ahol a modellkedés iránt érdeklődő fiatalok mutathatták meg magukat a szakmai zsűri előtt.
Krisztus kereszthalálával a mi szenvedésünk is értelmet nyerhet
EgyházMiskolc
Nagypénteken Jézus passiójára és kereszthalálára emlékezünk, amikor mindannyiunkat megváltott, hogy hozzá hasonlóan Isten gyermekei lehessünk.
Nagypénteki színjáték
EgyházMiskolc
Orosz Istvánnak, a Miskolc-Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztorának ünnepi gondolatai.
Csillagok a vásznon: újabb Filmes Kvízt hirdet a CINE-MIS
Szabadidő
A CINE-MIS Nonprofit áprilisban 26-án 15:30-tól rendezi meg a népszerű filmes kvízt, amely már január óta minden hónapban izgalmas témákkal várja a résztvevőket.
Katonazenekarral hangolódtak a húsvétra
EgyházMiskolc
Az Avasi Református Templom különleges nagyheti fúvós koncertjére várták az érdeklődőket nagyszerdán.
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár a tavaszi szünetben is gondol óvodás és iskolás olvasóira
SzabadidőOktatás
Valamint szüleikre, hiszen erre az időszakra is szervez programokat a könyvtár. 
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Egészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Felfrissülve tér vissza a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra
KörnyezetMiskolc
A népszerű sportrendezvény tavaly ősszel elmaradt, május 18-án azonban részben új szervezőcsapattal és megújult útvonalakkal várja az érdeklődőket.
Nagycsütörtök az utolsó vacsora és a keresztény közösség ünnepe
EgyházMiskolc
Az utolsó vacsora emlékére gyakorolják a mai napig az úrvacsora szentségét a protestáns egyházakban.
Modern M.I.ndennapjaink – hogyan segíti a mesterséges intelligencia az életünket?
SzabadidőTudományMiskolc
Ami az őskorban a kerék volt, az ma az M.I. – felhasználókat kérdeztünk, hogyan alkalmazzák a mindennapokban ezt a technikát.
Csodás égi jelenség válik láthatóvá jövő hét elején
Környezet
A legrégebbi ismert meteorraj, a Lyridák lesznek megfigyelhetők április 22-én, kedden.
A napsütéses, derült idő szerda délután felhősre és szelesre válthat
Környezet
Késő délutántól elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 Celsius fok között várható.
A szabadságról – megszületett a Dallam, a Herman gimnázium új klipje
SzabadidőOktatásMiskolc
Ismét klipet forgattak a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban, ezúttal a szabadságról, a szabadság kereséséről szól a rövid videó, amelyet két évszakban vettek fel az iskola diákjaival. Mutatjuk!
Feltette az i-re a pontot – lélekemelő koncerttel zárult a Supersum jótékonysági akciósorozata
SzabadidőMiskolc
Jól alakult a gyűjtés is, de még hiányzik pár millió forint a GYEK-nek szánt eszközök megvásárlásához. Folytatják tehát a jótékonysági akciókat a szervezők.
Az egészség közös ügy – raklapokkal érkezett az adomány a kórházba
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Fecskendőket, kötszereket, szájmaszkokat és sebész kesztyűket kapott a vármegyei központi kórház, a felajánlást egy hazai patikahálózat tette. A közel 12 millió forintos, több raklapnyi „csomagot” kedden adták át az egészségügyi intézmény Logisztikai Centrumában.
A tíz legnépszerűbb magyar város között Miskolc
SzabadidőBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mások mellett Eger és Hajdúszoboszló mellett Miskolc is befért a legtöbb látogatót vonzó városok tizes listájára.
Ne ajándékozzunk élő nyulat húsvétra!
SzabadidőMiskolcBelföld
A legtöbb élő húsvéti nyuszi az ünnepek után az utcán végzi, ami állatkínzásnak minősül, mert a házi és dísznyúl önállóan nem életképes.
A rendészek is menthetnek ám életet
EgészségMiskolc
Elsősegélynyújtó tanfolyamon vettek részt a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) munkatársai hétfőn.
Élénkül a nemzetközi érdeklődés Miskolc iránt a cseh és szlovák utazási irodák részéről
SzabadidőMiskolcBelföldVilág
A cseh és szlovák utazásszervezők rendkívül pozitívan fogadták Miskolc turisztikai kínálatát a Visit Hungary által szervezett tavaszi B2B workshop roadshow-n, amelyet április 8-án Pozsonyban, majd másnap Prágában tartottak.
Rekordokat dönt Jézus története – a Királyok Királya legyőzte az Egyiptom hercegét
SzabadidőVilág
A húsvétkor debütáló Királyok Királya, az az animációs film, amely már a hivatalos premierje előtt rekordot döntött 14,6 millió dolláros bevételével.
Húsvétvasárnap enyhe, napos, tavaszi idő várható
KörnyezetBelföld
A jövő hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.