Ugrás a tartalomra

Miskolci Múzsa

Létrehozva
Máger Ágnes barátai, pályatársai jelentek meg a színpadon és a művésznőnek írott, neki szóló produkciókkal köszöntötték a jeles napon. A Pulitzer-díjas Érdemes művész Czigány György, a zeneszerző-zongoraművész-rendező Selmeczi György, Kincses Margit, Iván Klára, Apró László, Szüle Tamás, Bálint Natália előadóművészek, a junior Príma-díjas Szabó Balázs vonultak fel a program első felében a színpadon, miközben a festőművész alkotásai szolgáltak díszletül a produkciókhoz. Félidőben pedig a Miskolci Múzsa-díj Alapítvány kuratóriumának elnökétől Patkó Gyulától vehette át Máger Ágnes az elismerést, akit Miskolc város polgármestere Kriza Ákos is köszöntött a gálán.

Preview Image

Az est második felében a festőművész Gömörszőlősön alapított és működő alkotótábora hangulatát idézte a műsor. Ott született alkotások villantak fel a vetítővásznon miközben a Borókás Együttes, a Fokla és a Miskolci Múzsa-díjas {video2=a14030,460} Szinvavölgyi Néptáncegyüttes lépett fel. Az est meglepetésvendége 2009 Múzsa-díjasa Kamarás Máté volt. A több mint két órás program során, a köszöntések, méltatások, visszaemlékezések szövegeiből és a felvillantott alkotások nyomán Máger Ágnes munkássága jól érzékelhető volt az esten, ahol archív felvételek segítségével a festőművész elhunyt férje emlékét is megidézte. A neves művészettörténész Végvári Lajos professzor abban az alkotói és szellemi műhelyben beszélt feleségéről a filmben, amelyben együtt éltek Miskolcon.

muzsadij_0112.jpg