Ugrás a tartalomra

Maradj otthon, fiatal! - Járőrszolgálatot indít a MESZEGYI

Létrehozva
Veres Pál polgármester azonnali intézkedéseket tett a fiatalok, diákok érdekében - tájékoztatta portálunkat a miskolci önkormányzat. 

A járványhelyzet miatt hétfőn bevezetett új tanítási rend szerint a diákoknak lehetőség szerint otthonról kell folytatniuk tanulmányaikat. Ahol erre nincs lehetőség, ott egyelőre szünetel az oktatás. Az intézkedést azért hozta meg a központi Operatív Törzs, hogy a személyes érintkezések minimálisra csökkentésével lassítsa a vírus terjedését. Sajnos azonban az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sok diákok nem érzékelve a kialakult helyzet valódi súlyát, barátaikkal, csapatokba verődve a plázákban és a bevásárlóközpontok környékén töltik napjaikat, ezzel pedig magukat és másokat is fertőzésveszélynek tesznek ki.

Ennek megelőzése érdekében, Veres Pál polgármester kérésére járőrszolgálatot indít a MESZEGYI utcai gondozószolgálata, hogy felhívja a fiatalok figyelmet arra, hogy ez által milyen veszélybe sodorjak magukat és esetleg szeretteiket. A szolgálat szakemberei a játszóterek környéken is járőröznek majd, csakúgy mint az önkormányzati rendészet munkatársai, hogy felhívják az ott tartózkodók figyelmet arra, hogy otthon nagyobb biztonságban lennének.

(Borítóképünk illusztráció. Fotó: Végh Csaba)

 

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.