Ugrás a tartalomra

Biztonságban a madarakkal - Száz madárodút helyez ki a Városgazda

Létrehozva
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. száz mesterséges madárodút helyez ki a városban.
Kép
A már kész madárodúk a városgazda telephelyén várják a kihelyezést. Fotók: Mocsári László

A mesterséges odúk egyik legnagyobb előnye, hogy ezek - a madarak nagyfokú alkalmazkodóképességének köszönhetően - nemcsak fákon, hanem szinte bárhol alkalmazhatóak – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület(MME). Fontos leszögezni, nem madáretetőkről van szó: az odúk nem csupán a költési időszakban praktikusak, de a hideg időben menedéket is biztosítanak a városokba húzódó madarak számára.
A városgazda 30 kisebb (A típusú) és 70 nagyobb méretű (B típusú), fából készült, barnára festett, számozással ellátott odút helyez ki Miskolcon a napokban. A kihelyezés részleteiről Somoskői Péterrel, a MME Bükki Helyi Csoportjának alelnökével egyeztetett a cég.

Kihelyezési szempontok

  • Kihelyezési magasság kb.: 4 m
  • Az odú alatt lehetőleg ne legyen másik ág
  • A röpnyílás tájolása nem releváns, a fa törzsétől kifele álljon
  • Az odú kihelyezése lehetőleg függőleges, előre bukhat egy kicsit, hátra nem
  • Két odú közti távolság minimum 20 m
Kép

A szakértő segítségével határozták meg a típusonkénti szükséges darabszámot is.

- Azért van szükség ezekre a mesterséges odúkra, mert a városban kevés az olyan öreg fa, melynek üregeibe befészkelhetnek az odúlakó madarak – mondta Somoskői Péter. – Nem csak a madarak számára jelentenek biztonságot ezek az eszközök, hiszen azok a korhadt fák, amik alkalmasak a madaraknak a beköltözésre, az emberekre gyakran jelentenek veszélyt – tette hozzá a madártani szakértő, aki elmondta, öreg fák hiányában, ha nem használnák a mesterséges odúkat, eltünnének az odúlakó madarak az adott környékről.

A mesterséges odúkat a következő helyekre teszik ki a városgazda munkatársai:
Otthon tér    B
Otthon tér parkolónál    A
Otthon tér parkolónál    B
Otthon tér mögött játszótér    B
Könyves 23-27 mögött Szelektív mellett    B
Gagarin 13.-15. mögött facsoport    A
Kilián dél Nagypark    B
Kilián dél Nagypark    A
Kilián dél Nagypark    B
Kilián dél Nagypark    B
Kilián dél Nagypark    A
Pálosok tere    B
Pálosok tere    B
Pálosok tere    A
Pálosok tere    B
Pálosok tere    B
Pálosok tere    B
Pálosok tere    B
Pálosok tere    A
Pálosok tere    B
Pálosok tere    B
Szinvapart Bokréta Óvoda környéke    A
Szinvapart Bokréta Óvoda környéke    B
Szinvapart Bokréta Óvoda környéke    B
Szinvapart Bokréta Óvoda környéke    A
Szinvapart Bokréta Óvoda környéke    B
Szinvapart (Gálffy-Géza között)    A
Szinvapart (Gálffy-Géza között)    B
Szinvapart (Gálffy-Géza között)    B
Szinvapart (Gálffy-Géza között)    A
Szinvapart (Gálffy-Géza között)    B
Bársony János Játszótér    A
Bársony János Játszótér    B
Bársony János Játszótér    B
Bársony János Játszótér    A
Bársony János Játszótér    B
Avasalja Csáti sor    A
Avasalja Csáti sor    B
Avasalja Csáti sor    B
Avasalja Csáti sor    B
Avasalja Csáti sor    A
Avasalja Csáti sor    B
Szemere Kert    B
Szemere Kert    A
Szemere Kert    B
Deák tér    A
Deák tér    B
Deák tér    B
Deák tér    B
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    B
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    A
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    B
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    B
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    A
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    B
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    B
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    B
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    A
Fazekas (tűzoltóság-Petőfi tér között)    B
Pozsonyi utca mögött    B
Pozsonyi utca mögött    A
Pozsonyi utca mögött    B
Pozsonyi utca mögött    B
Pozsonyi utca mögött    A
Pozsonyi utca mögött    B
Pozsonyi utca mögött    B
Pozsonyi utca mögött    B
Pozsonyi utca mögött    A
Pozsonyi utca mögött    B
Király úti játszótér (Keszegsütő- Vörösmarty között))    B
Király úti játszótér (Keszegsütő- Vörösmarty között))    B
Király úti játszótér (Keszegsütő- Vörösmarty között))    A
Király úti játszótér (Keszegsütő- Vörösmarty között))    B
Martintelep Iskola tér    B
Martintelep Iskola tér    B
Martintelep Iskola tér    A
Martintelep Iskola tér    B
Európa Liget    B
Európa Liget    A
Európa Liget    B
Európa Liget    B
Európa Liget    B
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    A
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    A
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    A
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    B
Középszer utca mögött    A
Középszer utca mögött    B
Avasalja Latabár sor    B
Avasalja Latabár sor    A
Avasalja Latabár sor    B
Avasalja Latabár sor    B

 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.