Ugrás a tartalomra

Iskolai osztály fogadta örökbe az egyik kiliáni madárodút

Létrehozva
A diákok célja az volt, hogy fészkelőhelyet biztosítsanak az iskola környezetében élő madaraknak.
Kép
Fotó: Tajthy Ákos

A Könyves Kálmán Általános Iskola 6.B osztálya is örökbefogadott egy madárodút abból a százból, melyet tavasszal helyezett ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Maruzs Panna, az iskola tanulója lapunknak elmondta, a Könyves Kálmán utcai társasház mögötti parkban található „madárlak” örökbefogadással az volt a céljuk, hogy megóvják az iskola környezetének madárállományát, ezáltal még több embernek nyújtson kellemes időtöltést.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a madárodúknak június elejétől lehet gazdája bárki egy éven át, az elsőket két héttel ezelőtt fogadta örökbe Bazin Levente, Mokrai Mihály és Szarka Dénes önkormányzati képviselő. A Városgazda ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, az örökbefogadási program célja, hogy azzal a város területén honos madarak fészkelőhelyét bővítsék

- A madárodúk a kihelyezése a Magyar Madártani Egyesült Bükki Csoportjának a támogatásával történik, ők határozták meg azt, hogy milyen típusú odukat készítsen a Városgazda és ők határozták meg azt is, hogy mely területek legyenek azok, amelyeket bevonunk ebbe – mondta Osváth Zoltán

Két méretű odú készült: a kisebb típusú kifejezetten az apró termetű cinkefajok (barátcinege, kék cinege) számára, a nagyobb típus pedig a harkály vájta odú mesterséges változata. Ez a nagyobb méretű énekesmadaraink számára készült, csakúgy, mint a széncinege, a nyaktekercs, a légykapó, a csúszka és a verébfélék. Bartha György önkormányzati képviselő emlékeztetett, az örökbefogadás lehetősége állatbarátok, óvodai csoportok, iskolai osztályok, és cégek előtt 

- Az a fő cél, hogy 2024-re ezer ilyen odút telepíthessünk a városban. Aki úgy gondolja , hogy támogatná a kezdeményezést, a Városgazda honlapján a Fogadj örökbe egy madárodút oldalon találja meg a részleteket. Fontos tudni, hogy az örökbefogadás éves díja tízezer forint, melyet a Városgazda újabb madárodúkat gyártására fog fordítani – tette hozzá a képviselő, aki elmondta még: a cég munkatársai évről évre kitakarítják majd a kis madárlakokat a költési időszak előtt. 

(Nyitóképünk illusztráció, fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.